Belföld

2011.03.28. 10:30

Élelmiszer gyorssegélycsomag Japánnak

FMH - Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecuo japán nagykövetnek hétfőn Budapesten.

MTI

A magyar gyártmányú instant leveseket, őszibarackkonzerveket és csokoládét tartalmazó segélycsomagot a japán hatóságok kérései alapján állították össze. Ódor Bálint hangsúlyozta, hogy figyelmességként igyekeztek olyan élelmiszereket válogatni a segélyszállítmányba, amelyeket tudomásuk szerint a japánok különösen kedvelnek, ezért került a csomagba például több raklapnyi csokoládés almaszirom is. 
Az átadáskor tartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár együttérzést fejezte ki a katasztrófa sújtotta területek lakói iránt és méltatta azt a szervezettséget, összetartást, amely a japán hatóságok részéről a károk felszámolásában megmutatkozik. 
Mint Ódor Bálint elmondta, Magyarország az EU soros elnökeként is megtette a japán katasztrófával kapcsolatos lépéseket, például összehívta az atomenergetikai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportot.
A japán nagykövet meleg szavakkal, magyar nyelven köszönte meg a magyar kormány adományát, illetve a magánszemélyek és civil szervezetek felajánlásait, amelyek szerinte a két ország közötti mély barátságot bizonyítják.
 A már hétfőn útjára indított segélycsomagot a többi európai uniós tagállam felajánlásaival összehangolva Mijagi körzetbe fogják eljuttatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!