Belföld

2011.02.16. 06:45

Kártérítést követelnek a honvédelmi tárcától

Miskolc - A Zemplénben lévő Kánya-hegyi légvédelmi objektum miatt kártérítést követelnek az abaújiak és a zempléniek a honvédelmi tárcától - írta az Észak-Magyarország szerdán.

MTI

Február 15-én járt le a Kánya-hegyen létesített katonai objektum ötéves használatba vételi engedélye, eddig lehetett benyújtani a létesítmény és az ahhoz vezető út miatti vélelmezett kártérítési igényeket a Honvédelmi Minisztériumhoz. Magánszemélyek mellett önkormányzatok, így Hollóháza és Füzér is kártérítési igénnyel él a tárcával szemben - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapban.
   
Az újság információi szerint csaknem ezer magánszemély élt ezzel a lehetőséggel, elsősorban azért, mert házuk értéke egy katonai területté nyilvánított térségben csökkent, az ingatlanokat sokkal nehezebb értékesíteni. A hollóházi önkormányzat túl ezen, közvetlenül a bírósághoz nyújtott be keresetet, amelyben kérik az objektum létesítése miatt kiesett normatíva visszatérítését - írta az Észak-Magyarország, megemlítve azt is: a magánszemélyek és az önkormányzatok összesített kárigénye több milliárd forint is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!