Belföld

2011.01.04. 06:02

Kezdődnek a Mal Zrt. elleni kártérítési perek

A Mal Zrt. elleni kártérítési perek közül ma négy kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon (FB), azokban hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől.

MTI

A felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket követelnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-től, mert a tavaly október 4-én történt gátszakadás során vörösiszap borította el és tette  használhatatlanná, értéktelenné ingatlanjaikat, otthonaikat, földjeiket.
Keresetének benyújtásakor volt, akit még kórházban ápoltak, s olyan is, aki ismerősöknél lakott. Az egyik felperesnek kilenc, egy másiknak öt gyermeke van, a négy közül két perben ideiglenes intézkedésként még a jogerős ítélet előtt kérik 6-6 millió forint megfizetésére kötelezni az alperes Mal Zrt-t.
Az iszapkatasztrófa miatt indított első kártérítési perben november 30-án tartott tárgyalást az FB. Abban az ügyben 20 millió forintot követel a devecseri felperes, akinek már jóval az első tárgyalás előtt, október 20-án ideiglenes intézkedésként 10 milliót megítélt az elsőfokú bíróság, ám a Mal fellebbezett a döntés ellen.
A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek. Devecserben több mint 200 ház vált lakhatatlanná, Kolontáron 34 épület lebontásáról döntöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!