Belföld

2010.09.03. 04:55

Idén 1 milliárdot kaphat az egyházi közoktatás

Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából.

MTI

Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint - közölte Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI megkeresésére.

Az államtitkár megjegyezte: a zárszámadási törvényjavaslat ide vonatkozó számadatai az egyházi szakértők és a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőinek szakmai  egyeztetése alapján jöttek létre. Ennek eredményeként idén a 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva 757 millió forint lesz, illetve 1 milliárd 17 millió forintot kapnak az egyházak szociális intézményeik kiegészítő normatívájaként.
Szászfalvi László kiemelte: a közoktatási rendszer "stabil, kiszámítható állami finanszírozásra" való átállításáig is a kormány az állami és önkormányzati intézményekkel egyenrangúan támogatja majd az egyházi közoktatási intézményeket, s ez már a jövő évi költségvetésben megmutatkozik.
 A kormányzat egy bizonyos ütemezési terv szerint az állami finanszírozást szeretné bevezetni a közoktatási rendszerben, "és ez nyilván érinti majd az egyházi fenntartású oktatási intézményeket is". A részleteket azonban még az egyházi szakértőkkel egyeztetni kell - jegyezte meg.
Az egyházügyi államtitkár megemlítette: a szeptember-október folyamán összehívandó vatikáni-magyar vegyes bizottságnak az egyik legfontosabb témája az egyházak, illetve az egyházi intézmények finanszírozása lesz, ezeket a kérdéseket részletesen elemzik majd. "Reménység szerint konszenzusra tudunk jutni egymással" - tette hozzá.
 A vegyes bizottság témája lesz továbbá, hogy "közösen vonjuk le a konzekvenciákat" a vatikáni szerződés megkötése, 1997 utáni évek tapasztalatai alapján. Végig kell gondolni, hogy miként érvényesült a vatikáni szerződés az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt - mondta.
Szászfalvi László közölte: a vatikáni-magyar vegyes bizottság ülésein hangsúlyos lesz az 1990-ben meghozott lelkiismereti és vallásszabadságról, illetve az egyházakról szóló törvény felülvizsgálatának kérdése is, mert "nyilván érinti a vatikáni szerződés az egyházi törvény felülvizsgálatát".
Ehhez kapcsolódóan elmondta: nagyon sok minden idejétmúlt az 1990-ben hozott törvényben. A legfontosabb feladat az, hogy "le kell zárni a lehetőséget az úgynevezett bizniszegyházak előtt, amelyeket nem a hitéleti tevékenységre hoztak létre, hanem spekulációs céllal arra, hogy miként használják ki a kiskapukat, és hogyan éljenek vissza a törvény adta lehetőségekkel".
 Magyarországon "példátlanul alacsony számhoz", száz főhöz kötik az egyház megalapításának kritériumát, ugyanez a szám például Ausztriában 10 ezer fő - mondta.
A leendő új egyházi törvényt azonban feltétlenül a később megszavazandó új alkotmánnyal kell összhangba hozni. Ehhez "hosszú és nagyon kemény munka szükséges", folyamatosan egyeztetni kell a történelmi és az intézményfenntartó felekezetekkel - hívta fel a figyelmet.
Októberben egyébként az államtitkárság egy "salátatörvény"-javaslatot is tervez benyújtani az Országgyűlésnek, amelyben az egyházakat érintő, "a szocialista kormányok alatt létrejött diszkriminációt" igyekeznek felszámolni.
Az Orbán Viktor miniszterelnök és a történelmi egyházak vezetői között tervezett találkozóról azt mondta: az időpontot egyeztetik, bíznak benne, hogy még szeptemberben megvalósul a tárgyalás. Ezen ugyanazok a témák kerülnek majd elő, amelyeket a vatikáni-magyar vegyes bizottságon terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!