Belföld

2010.07.07. 14:55

Herényi Károlyt is kihallgatta a főügyészség

FMH - Az UD Zrt. ügyében Dávid Ibolya után Herényi Károly MDF-es politikust is gyanúsítottként hallgatta ki szerdán a főügyészség.

MTI


Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjének közleménye szerint Herényi Károlyt társtettesként elkövetett egy rendbeli személyes adattal visszaélés miatt hallgatták ki. Herényi Károly sem élt panasszal a gyanúsításközlés miatt. A politikus annyit közölt: álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt. Ezt követően a vallomástételt megtagadta.
Az UD Zrt.-ügynek ezzel már négy gyanúsítottja van: Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke, Herényi Károly,  valamint Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori MSZP-s alelnöke és Szilvásy György volt titokminiszter.
Az MDF-es politikusokkal közölt bűncselekmények lényege szerint "az UD Zrt. ügyvezetőit is érintő, 2008. szeptemberében tett büntetőfeljelentés mellékleteként 2 telefonbeszélgetés is szerepelt. A telefonbeszélgetéseket az NBH titkos információgyűjtés keretében rögzítette. Ezen hanganyagok CD lemezre másolva – ismeretlen körülmények között – 2008. szeptember 10-én Dávid Ibolya birtokába kerültek" - olvasható a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben.
Mint írta: e felvételek – amelyeken az UD Zrt. ügyvezetői és más személyek beszélgetései, személyes adatai voltak – felhasználásával 2008. szeptember 12-én Dávid Ibolya és Herényi Károly arra próbálta meg – közvetítő személyeken keresztül – Almássy Kornélt rábírni, hogy lépjen vissza a pártjukban az elnökjelöltségtől. Közölték, hogy amennyiben ezt nem teszi, nyilvánosságra hozzák a személyes adatokat tartalmazó hanganyagot. Almássy Kornél erre először nem volt hajlandó.
Ugyanezen a napon Dávid Ibolya az általa vezetett párt frakciója előtt lejátszotta a hangfelvételt – amelyből a beszélők személye is ismertté vált –, majd sajtótájékoztatót tartott e tárgyban. Másnap, szeptember 13-án Dávid Ibolya Almássy Kornél képviselőjével újabb feltételeket közölt, amelynek a teljesítéséhez kötötte, hogy további hangfelvételt ne hozzon nyilvánosságra. Almássy Kornél a fenyegetés hatására arra kényszerült, hogy az elnökjelöltségről lemondjon, illetve teljesítse az őt, illetve egyes támogatóit hátrányosan érintő feltételeket - tartalmazza a közlemény.
A gyanúsítottak cselekménye Almássy Kornél politikai előmenetelét, karrierjét, társadalmi megítélését hátrányosan érintette, ennek eredményeként Almássy Kornél, mint közszereplő társadalmi, politikai, közéleti elfogadottsága megrendült, ezzel neki jelentős érdeksérelmet okoztak. Dávid Ibolya a hangfelvételen szereplő személyeknek ugyancsak jelentős érdeksérelmet okozott, mivel közmegítélésükben azt a látszatot keltette, hogy törvényellenes adatgyűjtésben működtek közre - írta Keresztes Imre főügyész. 
Az UD Zrt.-ügyben Laborc Sándor, az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója 2008. szeptember 10-én tett feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságnál számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, államtitoksértés, valamint más cselekmények gyanúja miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az UD Vagyonvédelmi Zrt. telephelyén, illetve magánszemélyeknél, összesen hat helyszínen, és számítástechnikai eszközöket foglalt le.     
Szeptember 12-én Demeter Ervin, az Orbán-kormány egykori titokminisztere bejelentette: az ügyben hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak. 
Az UD Zrt.-ügyben Szilvásy György ellen először 2009 májusában indult nyomozás. Ez az idén május közepén újraindult, miután Szilvásy György nem szerzett országgyűlési képviselői mandátumot az MSZP listájáról. A volt titokminisztert egy rendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsították meg. Kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
Mivel sem Herényi Károly, sem Dávid Ibolya nem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én folytatta a korábban felfüggesztett nyomozást. 
Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselőt kedden gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnöke az MTI megkeresésére aznap csak annyit mondott: meggyőződése, hogy képviselői munkát végzett, bizottsági döntéseket hajtott végre.
Dávid Ibolyát szerda délelőtt hallgatták ki gyanúsítottként a főügyészségen. Az UD Zrt.-üggyel összefüggésben két rendbeli személyes adattal való visszaélés és egy rendbeli kényszerítés bűntette miatt hallgatták ki. 
A főügyészség szóvivője elmondta, hogy Dávid Ibolya nem tett vallomást. A gyanúsításközlés ellen panasszal nem élt, ugyanakkor közölte, hogy álláspontja szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!