Belföld

2009.10.15. 19:06

A nyilas korszak áldozataira emlékeztek a Terror Háza előtt

A nyilas korszak és a második világháború áldozataira emlékeztek az egykori Nyilaskeresztes Párt hatalomátvételének 65. évfordulóján, csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeum előtt.

feol.hu

A megemlékezésen - amelyen mintegy tucatnyian vettek részt - a felszólalók arra hívták fel a figyelmet, hogy a vészkorszak is szavakkal kezdődött, fel kell szólalni, cselekedni kell a jogtalanság és az igazságtalanság ellen, ugyanis erre tanítja, erre kötelezi a XXI. századi Magyarországot a történelme.
Szabadai Viktor, az SZDSZ Új Generáció elnöke kiemelte: nem a jogszabályokat kell szigorítani, hanem a meglévő szabályokat kell hatékonyabban alkalmazni. Példaként említette, hogy közösség elleni izgatás miatt eddig még senkit nem tudtak elítélni.
A liberális politikus - Molnár Oszkár edelényi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő kijelentéseire utalva - azt mondta, hogy az ország vezetői hallgatásukkal bátorítják "a horgas orrú bandákat, kalapáccsal verő kismamákat" emlegetőket.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a megemlékezésen hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy a történelem megismételje önmagát.
Oláh József, a Roma Diplomások Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a cigányellenesség, az antiszemita közbeszéd ma is jelen van, s Magyarország egy nagyon veszélyes helyzet felé sodródik.
A nyilasok egykori központja előtt a megemlékezés résztvevői mécseseket gyújtottak a második világháború áldozatainak emlékére.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!