Állatvilág

2016.07.15. 09:26

Túlélni a kegyetlen vihart - mit tegyünk a fészekből kiesett fiókákkal?

Szél tépázta fészkek, elárvult fiókák maradtak a nagy özönvíz-mértékű esővel járó tomboló vihar után. Tehetünk, tegyünk valamit ezekért a z apróságokért, ha véletlenül rájuk találunk a fűben, városban, mezőn, erdőben?

S. Töttő Rita

Teljes erejéből tombolt a vihar szerda éjjel – ömlött az eső, géppuska hangon lőtték az égből a jégdarabokat. Rángatta, tépázta a szél a fák lombjait. És én ekkor arra gondoltam: itt bizony madárfészek sem marad épségben. És mégsem tudtam ekkor még, mit tehetnék, ha fészekből kihullott kismadárral akadna találkozóm. Persze  másnap reggel mégis így lett: egy „elárvult” fekete kis tollcsomóra akadtam a reggeli kutyasétáltatás közben – illetve persze nem is én, hanem a kutyák. Szerencsére nem bántották, de láttam, hogy valami nagyon izgalmasra bukkantak. Igen: a még vizes fűben valami verdesett és eszeveszettül tiltakozott a bökdösés ellen. Most mit tegyek? – gondoltam. Ez a madár szépen futkározik, menekül és kicsit már repülni is képes, győződtem meg róla. Megfogtam hát egy zsebkendővel és elvittem egy félreeső helyre, az árokpartra, fák, bokrok tövébe – itt talán van esélye rá, hogy egy ádázabb kutya vagy macska támadását elkerülje. A lelkiismeretem azonban nem volt nyugodt: vajon nem kellett volna elvinnem valahová? Vagy állatmentőket hívnom? De ha ezt teszem, esélyt sem adok neki, hogy a szülei ráakadjanak vagy hogy maga tanulja meg a repülés szabadságát. És közben, bevallom, az is eszembe jutott, hogy tudom: a madárfiókák jelentős része nem éli túl amúgy sem. Ez az élet rendje. Ez az élet rendje?

Ezt a szarkafiókát Székesfehérváron, a Bregyó-közben találták. Őt is biztonságos helyre tették, mert a szülei már keresték Fotó: Fema

Ezért utánanéztem, mit kellett volna tennem. Szerencsére nem voltam egyedül a kérdéseimmel, ezért a Magyar Madártani Egyesület részletes tájékoztatót készített a témában. Amiből kiderült, hogy egyrészt sajnos igazam volt: a kismadarak 80 százaléka nem éri meg a felnőtt kort, valamilyen oknál fogva elpusztul. Ettől függetlenül a különböző fajok állománya nem sérül, vagyis képesek a felnőtt madarak új szaporulatokkal biztosítani a faj továbbélését. Szerencsétlen fiókák azonban, akik nem a természetes szelekció, hanem egy vihar miatt estek ki (vagy az is a szelekció része?), semmiről nem tehetnek...

Az egyesület szakemberei úgy vélik, ha már tollas, futni, viszonylag repülni is képes kismadarakkal találkozunk, épp azt kell tenni, amit én is tettem: a közelben helyezzük őket biztonságos helyre, ahol a szüleik rájuk találhatnak, illetve ahol esélyt kapnak a rejtőzködésre, amíg egy-két hét alatt röpképessé válnak. Ha didergő, átázott madárkát találunk, melengessük kicsit a tenyerünkben, esetleg szárítsuk meg a leheletünkkel, száraz zsebkendővel. Pár órára akár haza is vihetjük, de hamar vigyük vissza ugyanoda, ahol találtuk!

Ám ha szinte csupasz, pelyhedző tollú, talán még csukott szemű aprócska fiókát találunk, amelyik még állni vagy járni sem képes, akkor segítsünk! A neten már sok minden megtudható arról, hogyan tudjuk felnevelni őket, de szakember tanácsát is kikérhetjük.

Segítsünk akkor is, ha bármilyen korú sérült madárral találkozunk (furcsán tartja a szárnyát, a tollát, sebes). Keressünk nekik egy kicsi dobozt és gondoskodjunk arról, hogy szakszerű ellátást kapjanak – szerencsére nálunk például működik  Vadmadárkórház, ahol fogadják a mentett, sérült madarakat. Viszont gondoskodni kell az odaszállításukról (keressünk nekik biztonságos dobozt, kalitkát, béleljük ki). Állatorvoshoz is vihetjük őket, ahol a költségek természetesen minket terhelnek. A madármentő profilú alapítványokról azonban tudni kell, hogy ők is támogatásokból élnek, nekik is jól jön a segítség!

Ne hagyjuk cserben a nagyobb testű madárfajok (mint a gólya vagy a ragadozók) kicsinyeit sem, akkor sem, ha már elég nagyok. Ők ugyanis csak akkor élnék túl, ha már teljesen tudnak repülni. Őket tűzoltók, állatmentők, áramszolgáltató segítségével tudjuk visszahelyeztetni a többnyire közelben található fészekbe.

Sajnos nincs sok esély a túlélésre, ha olyan fiókát találtunk, amelyik bágyadt, néhány óra „dédelgetés” után sem fogadja el az ennivalót. Valószínűleg beteg, és mindenképpen elpusztult volna.

Remélem, az „én kis fiókám” túlélte a kellemetlen eseményeket. Én nagyon szurkoltam neki! Ahogy a többi társának is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!