Fáni és Mici

Az adásvétel valóságalapját az a finoman szólva szalonspicces állapot képezte, ahogy állítólag aznap este hazaérkezett. A két karcsú kecskelányt - egyikről később kiderült, hogy fiú - laza kötélen vezette be az éppen lakatlan disznóólba. A szülői szeretet eme megnyilvánulása kizárólag felém irányult, aki csecsemőként torkaszakadtából ordított napok, sőt hetek óta. Az orvostudomány akkori állása szerint az anyatejen kívül semminemű tejes táplálékot be nem fogadó csöppségekkel nem tudtak mit kezdeni, magyarázat sem volt a jelenségre. (Az egyébként gyakori laktózintolerancia ma már nem okoz gondot.) A védőnő tanácsa: próbáljanak meg kecsketejjel táplálni. Az ötlet szakmailag nem volt rossz, hiszen a kecsketej kevesebb laktózt tartalmaz, bár akkor ez még kevésbé volt köztudott. 

Olvasóink kedvenc kutyusait itt láthatja!

 Apám végső kétségbeesésében, vagy mert nem jól bírta az éjszakai gyereksírást, azonnal cselekedett. Tipikusan férfias megoldást választott: vett két kecskét.  Ki fogja őket megfejni? - kapott anyám rémültem a fejéhez, de apám ezt is megoldotta. Már másnap ott volt egy asszony - állítólag fiatalabb korában egy juhásznak volt a babája -, ő tudott kecskét fejni. Már amelyiket lehetett. Mert a Fániról gyorsan kiderült, nem az, aminek hitték. Sebaj, a család nagyvonalúan átsiklott a nemi identitási problémán, ott volt a másik tejelő. Mici adott ugyan tejet, naponta több litert, a szomszédok is kecsketejben fürödtek, nálam azonban nem vált be. Se tisztán, se hígítva, se nyersen, se forralva. Tovább éheztem, de arra már anyám sem emlékszik, hogyan húztam ki addig, míg legalább teával hígított főtt krumplit nem kaphattam. Mert ettől kezdve Fáni és Mici tettei kerültek előtérbe, sok hihetetlen történettel gazdagítva a családi legendáriumot. Kezdve attól, hogy amikor az előkelő rokonok látogatóba érkeztek, a vendégszobában aludtak, hajnalban megjelent náluk az egyik kecske, a szarvával lazán nyitotta az ajtót, kíváncsi volt az idegenekre... Vagy amikor a szomszéd veteményesében minden fej káposztát megkezdtek, egy nappal azelőtt, hogy a szomszéd a piacra vitte volna. De az sem volt semmi, amikor az udvaron a frissen kiteregetett ágyneműbe gabalyodtak bele és őrülten forogtak, nem lehetett a közelükbe férkőzni. S az sem véletlen, hogy ma is, ha gumicukrot látok, a kecskebogyó jut eszembe...
 A fekete-fehér foltos komoly Fáni kis kecskeszakállat viselt, Mici hófehér csinos kecske volt és egyszer csak kis gidájuk született. Keservesen megsirattam, amikor eladtuk a kecskecsaládot. Végül is miattam lettek.