Csak lett fagyi

2023.07.25. 19:00

Mások számára is példaértékű, amit a nagyvenyimi gyerekek tettek

A fiúk nem mentek el a bajba jutott állat mellett, az emberek pedig a tettük mellett.

Hajdú Marianna

A fiúknak az elismerés mellett járt a fagyi is

Forrás: Beró Kristóf

Az elmúlt napokban egy igazán megható és példaértékű eseménynek lehettünk tanúi. Három iskolás fiú - Szabó-Völcsei Olivér, Beró Kristóf és Beró Botond - hősies cselekedetükkel egy elgázolt és hőgutától sokkot kapott kismacskát mentettek meg a nagyvenyimi főutcán. 

Az eset nem csupán azt mutatta meg, hogy a fiatalokban óriási empátia és emberség lakozik, hanem azt is, hogy a segítségnyújtás hatalmas és életmentő lehet és mindenkinek megvan az eszköze a segítségnyújtáshoz.

Amikor a fiúk meglátták az elgázolt macskát, azonnal tudták, hogy nem hagyhatják magára. Azonnal a segítségre siettek, és olyan gyorsan, amennyire csak tudtak, segítséget kértek. Nem adták fel, és csak akkor álltak meg, amikor végre megtalálták Szepessy Lócsy Angélát, a Törpi Bölcsi vezetőjét. Ő azonnal segítségükre sietett, és nem csak elfuvarozta a kisállatot az menhelyükre, hanem azonnal elindította a szükséges kezeléseket, állatorvosi ellátást és gondozást a kiscicának.

Az elkötelezettségük és kitartásuk példaértékű volt, hiszen a kisállat állapota súlyos, és hetekig tartó rehabilitációra van szüksége. Együttműködésük és összefogásuk az állat megmentéséért kivételes, és azt mutatja, hogy a fiatalok mennyire felelősségteljesen tudnak cselekedni a nehéz helyzetekben.
A helyi közösség számos módon támogatta a fiúk kezdeményezését. Az egyik segítő, Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, közösségi oldalán méltatta a fiúk emberséges tettét és mindemellett a cica orvosi költségeihez is hozzájárult. 

A fiúk hőstettét egy magát megnevezni nem akaró hölgy is méltányolni szerette volna egy kis fagyipénzzel, de a gyerekek ezt is a kiscica gondozására és kezelésére ajánlották fel. Ekkor egy nagyvenyimi cukrászda üzemeltetője lépett a tettek mezejére és döntött úgy, hogy a srácok csak megérdemlik azt a fagyit és meginvitálta őket néhány gombócra.

Az eset a leghűebben példázza azt, hogy egy nemes ügyért többféleképpen is kiállhatunk és bizony mindannyiunknak adottak a lehetőségek, hogy részt vegyünk benne! A megmentett cicáról is jó hírek érkeztek. Szerencsére nincs gerincsérülése, vitaminokat és gyógyszereket kap, néhány héten belül valószínűleg egészséges cicaként szaladgálhat majd – mesélt az eset utóéletéről Szepessy Lócsy Angéla.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!