Koronavírus Fejérben

2020.04.28. 11:30

A Fejér megyei iskolák felkészültek az érettségi vizsgák lebonyolítására

Hétfői lapszámunkban arról olvashattak, mit várnak a diákok az idei érettségitől, és mennyire örülnek annak, hogy a szóbelik ezúttal elmaradnak. De hol tartanak a szokásostól eltérő módon tartott vizsgák megszervezésében a középiskolák?

Bokros Judit, Borsányi Bea

A fehérvári Tóparti Gimnáziumban bútorokból készül elválasztó a folyosókon

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A móri Táncsics-gimnáziumban az általánosan elrendelt szabályokat betartva, termenként 8-10 diákkal számolnak, s minden érettségizőt ellátnak védőfelszereléssel, s biztosítanak kézfertőtlenítési lehetőséget is. A héten megtörténik az egyénre szabott érkezési idő és belépési pont kidolgozása is, hogy a fiatalok ne egyszerre, egy bejáraton keresztül érkezzenek az iskolába, és az épület előtt se alakuljanak ki nagyobb csoportok.

Mivel a három végzős osztályban kevesebb mint 100 diák érettségizik a Táncsics-­gimnáziumban, nem jelent problémát a megfelelő terembeosztás kialakítása sem, bár ahogy azt Birkás Krisztina intézményvezető elmondta, a különleges eljárásrend, amely szerint az idén az érettségi vizsgákat meg kellett szervezni, számos többletfeladatot ró az intézményekre és persze a fenntartóikra is. És akkor az online ballagás megszervezéséről még nem is beszéltünk.

A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnáziumban is természetesen minden ajánlást betartanak a vizsgák során, ám az iskola kis létszámát tekintve náluk ezek – leszámítva a maszk, a kesztyű és a kézfertőtlenítő külön biztosítását – nem hoztak sok újdonságot. Idén összesen 58 végzősük van, akik most 1-2 teremmel többe lesznek beosztva az írásbelin.

Ahogy azt Bordács Lajos címzetes igazgatótól – aki 25 éve szervez érettségi vizsgákat – megtudtuk, a termekben lesz egy úgynevezett zsilipasztal, ahová a diákok majd leteszik az elkészült dolgozatukat, illetve ha mosdóba mennek a vizsga ideje alatt

A tanárok azontúl, hogy a vizsga elején kesztyűben kiosztják a feladatlapokat, nem érnek azokhoz többet a vizsga során, és javítás előtt is 24 óráig „karanténban” tartják őket. A címzetes igazgató azt is megjegyezte, jó, hogy megszületett a döntés a vizsgák mikéntjéről, mert a legrosszabb a bizonytalanság, amikor sem a diák, sem pedig az iskola nem tudja, mihez tartsa magát. Tökéletes megoldás amúgy sincs, jelen helyzetben pedig senki nem tudja megmondani, hogy alakul a helyzet 1-2 hét múlva.

A fehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban csak középszintű írásbeli vizsgák zajlanak. Vizi László Tamásné igazgató elmondta: 158 gyereket várnak hétfőtől. Az írásbeli érettségi a tantárgyak sorrendjét tekintve egyébként úgy zajlik, mint máskor: hétfőn a magyar nyelv és irodalommal kezdenek, ezt követi kedden a történelem, és így tovább. Egy-két tárgynál történt minimális változás, ezt jelezte az Oktatási Hivatal. Szóbelit az iskolában csak testnevelésből szerveznek, mivel ott a gyakorlati rész elmarad.

A fehérvári Tóparti Gimnáziumban bútorokból készül elválasztó a folyosókon
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A művészeti tagozatosoknál az írásbeli érettségi része egy portfólió bemutatása, amelyet normál esetben szóban kell megvédeni. A rajzvizsgát viszont megtartják, s a háromórás portrézás során is megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Etikából szintén az április 30-ig leadott projektmunkából lesz érettségi jegy a szóbeli helyett. A termeket úgy rendezték be, hogy a gyerekek körülbelül kétméteres távolságban helyezkedhessenek el egymástól, így nyolc vagy kilenc érettségiző fér el egyszerre. A legtöbben a magyar tantárgy napján érettségiznek, ekkor húsz teremben vizsgáznak majd. A pedagógusok közül mindenkit bevonnak a munkába azok közül, akik nem tartoznak a rizikós korcsoportba. A maszk használata ugyan nem kötelező, de az igazgató arra kérte a diákokat, hogy a vizsgázás idején mégis viseljék, a pedagógusok is maszkban lesznek.

A Ciszterci Szent István Gimnáziumban közép- és emelt szintű érettségik is bonyolódnak. Mindent az Oktatási Hivatal által előírtak szerint szerveznek meg – tájékoztatott Orosz Ágoston igazgató. Emelt szintű vizsgát öt tárgyból tartanak. Saját érettségizőik száma körülbelül 120 fő. A termekben legfeljebb tízen vizsgázhatnak az előírt távolság megtartásával, a pedagóguskarból pedig szintén majdnem mindenki részt vesz az érettségi lebonyolításában. Akiknek az egészségi állapotuk ezt nem teszi lehetővé, azok közül van, aki ügyeletet azért vállalt. Szóbelit hittanból és testnevelésből tartanak az intézményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!