Esély a kilépésre

2021.11.30. 17:30

Az örökség – Kőkemény mai társadalomkritika az Igézőben bemutatott darab

Szinte arcul csapja a nézőt a magyar valóság tragikomikus ábrázolása az Örökség Csoport előadásán, amely Schwechtje Mihály színdarabjából készült. 

Bokros Judit

A rendező, Somos Ákos (ül) a Németországból hazatérő Andrást alakítja, testvére, Somos Zoltán pedig Pétert. Kettejük viszonya ambivalens, az örökség felosztása pedig csak ront a helyzeten

A rendező, Somos Ákos (ül) a Németországból hazatérő Andrást alakítja, testvére, Somos Zoltán pedig Pétert. Kettejük viszonya ambivalens, az örökség felosztása pedig csak ront a helyzeten

Ez az a darab, amelyről nem lehetett közönyösen, vélemény nélkül kijönni a színházból. Illetve ez esetben az Igéző nevű közösségi térből, amely legutóbb helyet adott az előadásnak. 

Mert lehet nagyon szeretni és hitelesnek tartani azt, ahogyan Schwechtje Mihály író, rendező, forgatókönyvíró bemutatja a mai magyarországi viszonyokat, különös tekintettel a leszakadó rétegek, a mélyszegénységben élők esélyeit láttatva; és lehet nagyon szélsőségesnek, durvának tartani mindezt. 

Aki azonban az utóbbit gondolja, az valószínűleg nincs igazán tisztában azzal, hogy bizony nálunk is élnek igen nyomorult, kilátástalan körülmények között emberek, igazi megoldás pedig még nem született e problémára. 

„Az örökség”-et nemrég mutatták be a fehérvári Paál István Fesztiválon, amely egy országos amatőrszínjátszó-találkozó. Itt nyerte el az első díjat a Somos Ákos által rendezett darab, amelynek kedvéért az Örökség Csoport összeállt. (Az első bemutató Budapesten volt a Jurányi Házban, Schwechtje Mihály rendezésében.) Továbbá: Ákos kapta a legtehetségesebb férfi előadónak járó elismerést, Cseh Katalin pedig különdíjat érdemelt ki a találkozón. 

Somos Ákos egyben főszereplő is: ő alakítja Andrást, a Németországban orvosként dolgozó, anyja halála miatt hazatérő férfit. Testvérét, Pétert ikertestvére, Somos Zoltán játssza – ő a fiktív borsodi falu, Bergács jobb sorsú lakói közé tartozik. Ám Péter is szeretné többre vinni, tervei vannak, amelyek megvalósításához azonban szükség lenne arra a pénzre is, amelyet anyjuk Andrásra hagyott. 

Az örökség tehát egyrészt valós, anyagi, megfogható értelemben is megjelenik a darabban, másrészt pedig a történéseket tekintve szimbolizálja mindazt a szellemiséget, az esélyeket, amit szülőként a gyermekeinkre hagyunk. 

András nem szeretne élni a praxis átvételének lehetőségével, vissza akar térni Németországba. Nem sok kötődése van a szomorú sorsú bergácsiakhoz, és nem is nagyon akar újra kötődni. Nem tudja azonban elkerülni a szembesülést a kemény és kilátástalan sorsokkal, ráadásul rájön, hogy a faluban tulajdonképpen gyerekkereskedelem folyik, hiszen a Korea nevű szegregált telepen élő szülők sokszor inkább eladják gyerekeiket külföldre, mint hogy így-úgy felneveljék őket. 

Már csak egyetlen kis srác, Sanyika él a telepen. 

András nyomozni kezd, megpróbálja kibogozni a kusza szálakat, szeretné megfejteni, mi történt valójában a megbolondult nő gyerekével, és hogyan kerül igazából pénz az anyja által a hálapénzekből létrehozott alapítvány számlájára. Amelyről a gyereket vállaló bergácsiaknak adnának támogatást, hogy szülessen több gyerek… Ám nem nagyon születik. 

A férfi eközben kerül konfliktusba testvérével, aki a bennfentesek fölényével figyeli igyekezetét, és szeretné megszerezni mind a praxist, mind az alapítvány feletti rendelkezés jogát. Megismerjük a darab során a pökhendi, dörzsölt polgármestert, aki „már mindent megpróbált” a szegregáltak helyzetének javításáért, az ő egyszerű titkárnőjét, aztán a laza, sumákoló rendőrt, az idős szomszédasszonyt, a lecsúszott, drogos telepieket, és a színen végig jelen van két láthatósági mellényt viselő alak, egy fiú és egy lány. Ők a közmunkásokra emlékeztetnek, de szintén több mellékszerepet játszanak el, ahogy például Balogh Mihály és Cseh Katalin is. Csupán a két főszereplő, Ákos és Zoltán alakítja végig ugyanazokat a karaktereket, méghozzá remekül. A többiek is jók: a felsoroltak mellett Czombál Andris, Orlik Noémi, Torma Tamás képviselik az ifjúságot. 

Kőkemény mai társadalomkritika „Az örökség”, amelyen az egyik szemünk sír, a másik meg nevet, felismerve a hétköznapokban, a közéletben is elhangzó szólamokat, helyzeteket. 

András végül, tehetetlenségében maga is hasonló módszerhez folyamodik az utolsó telepi kisfiú megmentésének ügyében, mint a Korea lakói. 

Hogy ezzel a megoldással erkölcsi értelemben mennyire tud egyetérteni, azt minden néző döntse el maga. 

A darabot várhatóan január­ban tűzik ismét műsorra.

Ezek is érdekelhetik