A közterület-felügyelet figyel

2020.03.11. 11:30

Parkológondok Székesfehérváron: a zöldfelület sérthetetlen

Egyre több az autó, ám a lakótelepeket nem a 21. századi igényekre szabva tervezték. A közterület-felügyelet viszont árgus szemekkel figyeli a zöldterületre parkolókat.

S. Töttő Rita

Molnár Tamás képviselő szerint a parkolás fizetőssé tétele oldhatja meg a belváros széli körzet gondjait

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Sok parkoló épül Fehérváron, de mindig vannak neuralgikus pontok, ahol semennyi sem lenne elég. Ezzel egy időben azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nem vehetjük el az összes zöldfelületet, játszóteret, parkot, futtatót azért, hogy újabb lebetonozott parkolókkal „szigeteljük le” a földet. A dilemma minden lakótelepen ott van – főképp esténként, amikor az emberek hazaérnek a munkából, és szeretnének valahol helyet találni autóiknak. S van úgy, hogy már csak a fű marad üresen… Ezek a kényszer szülte helyzetek vetítették előre azt, hogy bizony a zöldfelületekre parkoló lakótelepieket egyre többször bünteti meg a közterület-felügyelet.

Sok jelzés érkezett a Palotavárosból, a Tóvárosi lakónegyedből és olyan területekről, ahol néhány év alatt megsokszorozódott az autók száma. A kényszer szülte megoldás, volt, akinek csak figyelmeztetéssel járt, míg másoknak akár százezer forintos bírság is kijutott. Ők egy életre megtanulták, hogy a játszótér melletti valaha volt, de már rég kikopott zöldfelület nem parkoló. Ahogy a járda melletti sem az, ahol még épp egy autónyi hely áll rendelkezésre a parkoló autók között. A Fejér Megyei Hírlap kérdésére Székesfehérvár közterület-felügyeletén elmondták: valóban, sajnos a gépjárműszám növekedésével az ilyen jellegű szabályszegések száma is folyamatosan növekszik.

A zöldfelület azonban szent és sérthetetlen, a rendelet ugyanis így fogalmaz

„A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el, aki zöldterületen, arra ki nem jelölt helyen gépjárművel parkol.” Persze egyértelműsítik azt is, hogy zöldterületnek számít a növényzet nélküli földes, murvás közterület is, amelyről „a korábbi növényzetet a károsító hatások már kipusztították”. Szóval, nincs kikopott fű-kiskapu, a közterület-felügyelő büntet: akár 150 ezer forintig is. Utólag lehet fellebbezni, ekkor tovább mérlegel az iroda és dönt, van-e helye a bírság csökkentésének.

A lakótelepek között ilyen a Tóvárosi Lakónegyed, ahol szépen lassan keresték az új parkolási lehetőségeket az autósok. Először csak figyelmeztettek a közterület-felügyelők, majd pedig már bírságokat is kiszabtak. A körzet önkormányzati képviselője, Mészáros Attila évek óta ismeri a környék parkolási gondjait.

Molnár Tamás képviselő szerint a parkolás fizetőssé tétele oldhatja meg a belváros széli körzet gondjait
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Az elmúlt években a Tóvárosi Lakónegyed 58. mögött 16 parkolót, a Hosszúsétatér 21. mögött 3 parkolót, a Széchenyi 27–29. mellett 9 parkolót építettünk. Emellett felújítottuk a Coop bolt előtti parkolókat. Sajnos, ha új parkolóhelyeket szeretnénk kialakítani, akkor az csak a zöldfelület csökkentésével együtt érhető el. Ezen területek vizsgálata folyamatban van – mondja –, de hangsúlyozza, természetesen új parkolófelületeket csak az ott élők beleegyezésével fogunk kialakítani.

A szomszédos Palotavárosban is sorozatosan ellenőriztek a közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt időszakban

Már a reggeli órákban fotózták és büntették a füvön parkoló autókat – jelezte olvasónk. Az egyik érintett autótulajdonos, lakása ablakából fejezte ki véleményét: „a büntetések kiosztása helyett parkolókat kellene építeni”. Ekkor három, zöldfelületen parkoló autó szélvédőjére került büntetőcédula – ám volt füvön parkoló, aki nem kapott, és egyetlen járdán parkoló autó sem. Hogy miért, ez rejtély, de talán figyelemfelhívásnak elég volt az a pár cetli is. Viza Attila, palotavárosi önkormányzati képviselő szerint az elmúlt 5 évben volt itt bővítés bőven. Most is folyamatban van egy jelentős.

– Csak tavaly 151 parkoló lett felújítva, illetve újonnan kialakítva. Idén az István Király Általános Iskolánál lesznek új parkolók. A Palotavárosi tavak fejlesztéséhez kapcsolódóan pedig körülbelül 260 új vagy felújított parkolót alakítunk ki – fogalmaz a képviselő, aki szerint a parkolókialakítás a képviselők számára is örök dilemma, ami nem a politikus és a választó, vagy a költségvetés és a pénzek megszerzése között dúl, hanem gyakran az ott élők között. – Sokszor még ők sem tudnak dűlőre jutni, kell-e még parkoló vagy sem. Minden esetben utcafórumon kerülnek szóba ezek a kérdések, de amikor azt látom, hogy az általam bedobott közel 150, fórumra hívó prospektus hét főt hozott a megbeszélésre, akkor nehéz parkolóügyben dönteni. De lesz bővítés idén is, ez a lényeg.

Molnár Tamás, a belváros és a vasút által határolt 4. körzet önkormányzati képviselője szintén a lakók ötleteiben bízik. Itt ugyanis épp a centrum közelsége miatt érzik nagyon a parkolókért folytatott küzdelmek stresszét az autósok.

– A körzet nagyon terhelt, hiszen a belváros pereméről van szó, ahol sok még az ingyenes parkoló. De azt reméljük, azzal, hogy július 1-től mindenhol fizetős lesz a környéken a parkolás, rendeződik a helyzet. Ez a lakók kérése volt – mondja, s hozzáteszi: továbbra is szeretnének parkolófejlesztéseket, az Árpád utca környékén, az óvoda mögött például még idén megvalósul. – De ha van ötlet, akkor érdemes jelezni, hátha valóban van lehetőség a megoldásra!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!