Vértesalja

2010.03.18. 03:29

Új kórház a város szélén

Mór - Nemigen tűnik fel a külső szemlélőknek, hogy rohamtempóban folyik a kórházi műtő és az egynapos sebészet épületének felújítása. A sietség várhatóan nem lesz hiábavaló.

Tóth Péter

A legfontosabb ezzel együtt még hátra van, meg kell kötni az OEP-pel a szerződést. Harminc kilométerre egy kiemelt NATO-kórháztól komoly eredmény lesz egy ilyen intézmény fenntartása - állítja Fenyves Péter polgármester, nem tagadva, hogy a 2007-es leépítések után most az építkezés korszaka jön. Abban az évben szűnt meg Móron a szülészet, a belgyógyászat ötven ágyát pedig a móri kórház kérésére húszra csökkentették, ez volt a feltétele annak, hogy indulni tudjanak a pályázaton. A 70-es, 80-as évekből származó gépekre nincs szükségünk - nagyjából ezzel a mondattal utasították vissza a vállalkozások, hogy a kórház átadja nekik a fölös műszereket. Nem túlzás, tény, hogy az újak már a XXI. század technológiáját fogják képviselni: a rendelőintézet meleg vizét az épületre helyezett két napkollektorral állítják majd elő, s átköltöznek oda a háziorvosok is, az elektronikus behívórendszerrel időpontra fogadják majd a betegeket. A műtő steril helyiségéből eltűnnek az ablakok, nyáron így nem fullasztó hőségben, hanem klimatizált körülmények között folyhatnak majd az operációk. Ez a minimum, hamarosan pedig az is láthatóvá válik, ami ezen túlmutat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!