Jegyzet a nyári kocsikígyóról

Ki ne futott volna bele az elmúlt hetekben egy-egy mezőgazdasági vontatóba, traktorba, esetleg kombájnba, amik lassan haladnak a forró aszfalton erős, de lomha járásukkal és hatalmas terheikkel? Persze ilyekor feltorlódik a sor és mivel meleg van és egyébként is mindenki siet, fokozódik a türelmetlenség. Minél messzebb van valaki a megelőzendő lassú járműtől, annál jobban üti a kormányt, hogy az előtte lévők ugyan miért nem előznek már?

Ezekről a kritikus pillanatokról mindig az jut eszembe, hogy gyakran nem is maga a lassú jármű az oka az egésznek, és még csak nem is a végeláthatatlanul özönlő, szemből érkező autóáradat, hanem hogy a néha-néha felvillanó lehetőséget kihasználó, villámsebesen előző autósok sorába mindig vkerül egy, aki nem meri sem megelőzni sem megközelíteni a szinte vánszorgó, ám rendkívül hasznos behemótot. Emiatt már egy két járműből álló konvojt kell megelőzni, és sajnos a probléma eszkalálódik, mert a nagy számok törvénye alapján mindig jön egy újabb bátortalan és megelőzhetetlenné válik a sor

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a száguldozók okozzák a baleseteket, hiszen mindig ők a közellenségek, akiken el kell verni a port, ám legtöbbször ők azok, akik számára a lassú jármű egy gyorsan megoldható, apró közlekedési probléma, amit hajmeresztő merészséggel, de megnyugtató magabiztossággal oldanak meg. Miközben a bizonytalankodók miatt egyre nő a kocsikígyó, mindenki a traktorost szidja, annak ellenére, hogy nem tehet róla és annak ellenére, hogy a régi gépekkel ellentétben a mai traktorok sebessége 40-50 km/h.

Érdekes vélemények is napvilágot látnak a közösségi felületeken ezzel kapcsolatban. Valaki szerint mindenhol el kellene hagyni három métert az összes föld szélén, hektárokat hagyva így bevetetlenül. Az egyik szerint éjjel kellene mennie ezeknek a gépeknek, mert olyankor nincs nagy forgalom. A másik persze azt mondaná, hogy miért a legnagyobb sötétben jön ki az ilyen az útra? De ezek a kérdések felmerülnek az útépítési területek kapcsán is.

Remélni lehet csak, hogy a legtöbben, bármennyire sietnek is, megértik, hogy araszolásuk nem hiábavaló, hisz a terhük hasznos. Használjuk inkább ki a ritka lehetőséget és vegyék észre azt amit Horváth Piroska is, hogy „arany-mezők hátán felpezsdült az élet, verejtékcsepp csordul – nap-tű szurkál, éget” közvetlenül az utat szegélyező árkon túl.