Igaz mese a közelmúltból

– Most ismételd el szépen az első versszakot: „Szilvavirág néz a holdra – mintha szirma szellő volna” – instruált a kislány a monitoron, a gyereknapi fordított óra közepette.

A tanárnő pedig a monitor előtt ülve, engedelmesen ismételte:

– „Szilvavirág néz a holdra – mintha szirma szellő volna.”

– Jól van, nagyon ügyes! Akkor most nézzük meg a második sort is! – folytatta az alsós, második osztályos. – „Szőke hold néz szilvaágra – mintha nézne tisztaságra.” És próbáld meg egyben a kettőt!

– „Szilvavirág néz a holdra – mintha szirma szellő volna. Szőke hold néz szilvaágra – mintha nézne tisztaságra.”

– Nagyon jó, csak ez így egy kicsit lapos. Jobban kellene játszanod a hangoddal! Próbáld újra! Érezd át, képzeld el, hogy te vagy a szilvavirág! – így a kislány.

A tanárnő pedig jó diákként ismételte a sorokat, miközben magában nem győzött ámulni a szakszerű oktatáson. Játszott is kicsit a hangjával, s próbálta jobban beleképzelni magát a szilvavirág helyébe. Így haladtak tovább, végig az öt versszakon keresztül, míg a tanárnő teljesen magáévá nem tette Katona Judit Tótükör című versét. Meg is dicsérte érte a szerepcserével alkalmi tanítónővé avanzsált hosszú copfost, aki jutalomként verseskötetet helyezett kilátásba. Persze, csak ha lejár a karantén időszaka.

S azt is hozzátette:

– Kinga néni, én éjszaka félek a sötétben. Ilyenkor átölelem a kabaláimat, és elmondom nekik ezt a verset. Utána nem félek. Ezért választottam, hogy ha te is félsz éjszaka, akkor te is elmondhasd.

– Értem, és nagyon köszönöm neked – mondta a tanárnő, akinek azóta minden este, ha a szőke holdra néz, eszébe jut a hosszú copfos és az elmúlt három hónap legfontosabb tanórája.