Néhány évtized alatt mennyit változik a város...

Gyerekkoromban a Balatoni út elején laktunk az akkor még egységesen barnás-pirosra festett, négyemeletes épületek egyikében. Ha kinéztem a nagyszoba ablakán a Piac-tér irányába, régi családi házak sora és rengeteg zöld látszott, mert akkoriban még minden házhoz tartozott kert. Még városon is. Az egyik barátnőm nagymamájának kertje majdnem a házunk bejáratával szemben volt. Sok időt töltöttünk a nagy bokrok és hatalmas lombú fák tövében társasjátékozással. Aztán eltűntek a kis családi házak és velük együtt a kertek, helyükön hatalmas betonépületek nőttek ki a földből. Amikor először mentem végig a Tolnai utca elején, ami hozzánk a legközelebb esett, mintha valami idegen bolygóra csöppentem volna: mindenhol szürke beton, egyforma kockaépületek unalmas egyhangúsága, már-már ridegsége. Sehol egy árnyék, egy tenyérnyi zöld – se fű, se fa, se virág!

Ezek az emlékeim jöttek elő, amikor megláttam a Városgondokság fotópárjait a közösségi oldalon „Néhány évtized alatt mennyit változik a város...” megjegyzéssel. Ugyanazok a városrészek, lakótelepek, utcák harminc, negyven évvel ezelőtt és ma, pontosan abból a szemszögből fotózva, mint az eredeti képeken. Mekkora különbség! A régi felvételeket elnézve minden kopasz, üres, szürke – nem csak azért, mert fekete-fehérek a képek - és nagyon új, amitől élettelennek látszik a környék. Ugyanezek a városrészek a mai fotókon zöldek - sok helyen az épületek alig látszanak a hatalmas bokroktól, fáktól – barátságosak. Na persze, mondhatják erre, nem változott semmi, csak az évtizedekkel ezelőtt felhúzott lakótelepeken ennyi idő alatt megnőtt a növényzet. Mert hát, ahhoz idő kell. No igen, meg – tegyük hozzá – gondoskodás, odafigyelés, hogy megmaradjanak, ne törjenek és ne száradjanak ki. Régen valahogy jobban odafigyelt mindenki a környezetére, amiért hajlandó volt tenni is. A panelházak tövében színes virágok pompáztak a kiskertekben, amiket a lakóközösség tagjai gondoztak és ha kellett, fákat ültettek, locsoltak, hogy otthonosabb legyen a környék, ahol esténként jólesett leülni a padokra beszélgetni.

Azóta sokat változott a világ és benne mi magunk is. Egyre kevesebben vannak, akik tesznek azért, ha valamit szeretnének. A többség ma már csak elvár és szinte állandóan elégedetlen valami miatt. Elég csak beleolvasni a közösségi oldal kommentjeibe. Miért nincs lenyírva a fű a téren? – háborog valaki. Ha viszont levágják, hótziher, hogy akad, aki megjegyzi, kegyetlenül eltűntették a réti virágokat és a méhek legelőjét. Miért nem ültetnek több fát? – jön az újabb kérdés, miközben más azt kifogásolja, hogy tele van az utca lehullott falevéllel, amit senki sem takarít össze. Tegyék a szívükre a kezüket: lehet egy nagyobb közösségben olyat tenni, ami mindenkinek jó? Minden egyes ember egyetért vele és senkinek nincs még egy ici-pici kifogása sem? Naugye…

Viszont bárki segíthet abban, hogy a frissen ültetett facsemeték a legnagyobb melegben se száradjanak ki. Hogy tíz, húsz vagy harminc év múlva gyermekei, unokái még zöldebb, még kellemesebb klímájú városban élhessenek. És hogy néhány évtized múlva, ha az említett helyekről elkészülnek az újabb, talán még ennél is több zöldet mutató fotók, ismét megállapíthassuk: Néhány évtized alatt mennyit változik a város...