„Múltraugrató”

Szebb időkön való merengés közben lett a tükrös felület rőt és érdes. Emberöltőkkel korábban formatervezett műremekek szikraesővel és pernyehullással köszöntötték minden méterét a végtelenben találkozó párosnak. Később roppant hasábok dízelszaga és elektromos kisülések bénító játéka futott végig a talpfák felett. A tonnás monstrumok egyre ritkuló megjelenése közben kialakult rezgéseket fekete bazaltkockák nyelték el. A gaz ismeretlen volt az épített ösvényen, a mindennapi használat és az ezt lehetővé tevő karbantartás miatt a vonatok védett vonalain. Bármerre is irányította a hosszú szerelvényeket a csikordulva mozduló váltó, mindenhol sorompók, kerítések, jelzőlámpák, vaskorlátból készült labirintusok védték a vasút andráskeresztekkel szegélyezett útját.

Aztán eljött az új világ, mely szerint a vasút a múlt, nem a jövő, ezért a térképen és a valóságban is fekete vonalak egy része lassan zöld lett. Az elhagyott szárnyvonalakon a karácsonyfa méretűre nővő gyomok jelzik, hogy elfeledtük az évtizedeken át tartó szolgálatot.

Vonat már évek óta nem jár a vakvágánnyá vált vonalakon, de azért a velük találkozó autóutakat még szelik a sínek. A nemrég felújított 81-es főúton, Mór térségében, felszedték végre azt, ami feleslegesen tette tönkre a kocsik futóműveit az elmúlt években, de a kivitelezők is vasútpártiak lehetnek, így a helyreállítás úgy történt, hogy egy pillanatra mindenki fejet hajt a vasút emléke előtt. Arra kell csupán vigyázni, hogy el ne harapjuk közben a nyelvünket!