A látogatók bepillanthatnak a kékfestő mesterség szépségeibe, nehézségeibe Pápán

A kékfestés elődje a kelmefestés és a textilnyomás volt, ezek a technológiák már a 16. századtól léteztek. A kék színezéket eredetileg a festőcsüllengből készítették, egy Európában őshonos növényből, amelyet Türingiában és Franciaországban nagy területeken termesztettek. Az indigót 17. századi nagy földrajzi felfedezések során hozták be Indiából. Ez az indigócserjéből előállított festőanyag színtartóbb, töményebb, jobb minőségű volt, így használata gyorsan elterjedt a posztó- és vászonfestésben.

Az indigó használata gyorsan elterjedt a posztó- és vászonfestésben

Ugyanebben az időben, szintén a felfedezéseknek köszönhetően tömegesen jelentek meg Európában a mintás keleti anyagok, és velük együtt az úgynevezett rezervnyomású kelmefestő technika is. A 18. században a Porzellan Druck a porcelánok kék-fehér színhatását utánzó rezervnyomású kékfestést jelentette. A kékfestő kifejezést 1770-ben olvashatjuk először Bengely István pápai lakos panaszos levelében. A kékfestés két fontos munkafázisból áll: az első a mintázás a szigetelőmasszával, a második pedig a festés hideg indigócsávában. Az első lépésben az előkészített fehér vászonra mintafák (más néven nyomódúcok) segítségével vitték fel a szigetelőanyagot, a papot. Ez száradás után elzárta a mintázott felületet a festéktől. Ez után merítették az anyagot az indigó, mész, vasgálic és víz alkotta festőcsávába. Mikor felhúzták a kelmét a levegőre, indigókékre változott. Többszöri merítés és szellőztetés eredménye a különböző árnyalatú kékfestett szövet. Az így előállított vásznakról ezután savas fürdőben leáztatták a szigetelőmasszát és egyben fixálták a kék színt is.

A végeredmény a ma is szemet gyönyörködtető, kék alapon fehér (egyes esetekben színes) mintás szövet lett. A Kluge család az 1780-as években telepedett le Pápán, ekkor vették meg a mai Kékfestő Múzeum helyén álló üzemet. Az épületegyüttes már a Kluge családot megelőzően is kékfestő üzemként funkcionált, sőt, a városban abban az időben öt másik kékfestő üzem is működött. A sok műhely közül a Kluge családé volt a legéletképesebb, a II. világháború végéig működött. Az üzemet a család hat generációja vezette, de az utolsó generáció már nem a Kluge nevet viselte. Noha az épület 18. századi eredetű, a mai formáját valamikor az 1860-as években nyerte el. A szárítóépületet később még átalakították, továbbá a 20. század elején hozzáépítettek egy kis gyárat, a főépület azonban ma is őrzi a 19. századi formáját. A pápai Kékfestő Múzeum 1962 augusztusában nyílt meg a nagyközönség előtt. A múzeum megtekintése során a látogatókat visszakalauzolják a múltba, felfedve eme csodás régi foglalkozás szépségeit és nehézségeit. A kékfestés munkafolyamatának minden állomását, valamint a mai napig működőképes gépeket is bemutatják a több mint 200 éves gyárépületben.