Bükkszentkereszt az Északi-középhegység egyik legvonzóbb üdülőhelye

A Wikipédia szerint 600 méteres fekvése ellenére az időjárás kiegyensúlyozott, nincs érezhetően hidegebb, mint az alacsonyabban fekvő településeken. A hegyek – amelyek körbezárják a falut – az erős szelektől is védik a települést, valamint a köd is ritkább, mint Miskolcon.

A Bükk hegység jelentős részét 1514-ben koronauradalommá nyilvánították; a birtok központját Diósgyőrben rendezték be. A község tulajdonképpeni alapítójának Simonides Jánost, az üveghuta egyik bérlőjét tekinthetjük, az alapítás évének pedig 1755-öt; az első bérlő Sztraka Ferenc volt. A hutában főleg szlovák és ruszin munkások dolgoztak. Újhután egy időben csak szlovákok laktak; a lakosság egy része ma is szlovák anyanyelvű.

A fából épült, zsindellyel fedett műhelyben ablaküveget és öblösüvegeket egyaránt gyártottak; utóbbiakat formába fúvó eljárással. Simonides János bérlősége alatt, a huta virágkorában a munkások száma meghaladta a 30-at is. Akkor ez volt Borsod vármegye második legnagyobb ipari üzeme (az ómassai vasgyár után). Simonides igyekezett gondoskodni falujáról, fakápolnát, kocsmát és kuglipályát is építtetett, saját költségén szlovák nyelvű papot hozatott. A falu gyorsan fejlődött, ahogy egymás után települtek be a környéken dolgozó favágók és más erdei munkások (mészégetők, szénégetők).

Mivel a koronauradalomban csak római katolikus vallású munkásokat alkalmaztak, a falu lakosainak többsége mindig katolikus volt. 1895-ben a római katolikus plébános nyomására a szlovák lakosok elkezdték magyarosítani nevüket. A régi, szlovák családnevek mára szinte kivesztek.

Az uradalom megszűnése újabb fejlődésre nyújtott lehetőséget; a falu a 19. század közepétől felvirágzott. Lakossága 1939-ben elérte az 1536 főt. Az 1930-as évektől a község kezdett a turizmusra is berendezkedni. Az első panzióból később üdülő, majd turistaház, aztán fogadó lett. A település 1940. február 16-án vette fel a Bükkszentkereszt nevet.