2016.06.01. 12:17
Kolompár Ernő lett az elnök
Székesfehérvár - Új elnöke van a fehérvári roma önkormányzatnak. Kolompár Ernő együttműködési megállapodást szeretne kötni az önkormányzattal, rendőrséggel a rend érdekében.
- Az elmúlt másfél évben a korábbi elnökség véleményem szerint nem előre vitte, hanem aláásta a jó kapcsolatot a város jegyzőjével, polgármesterével. Olyanokat állítottak a város vezetéséről több fórumon, amely állításokat mindenben cáfolnom kell - mondta Kolompár Ernő, a fehérvári roma nemzetiségi önkormányzat új elnöke, aki hangsúlyozta, 20-25 éves tapasztalata van az önkormányzati működésben, s mivel ismeri a városi képviselőket, a polgármestert, úgy véli, érdemben tud tenni a cigányság problémáinak megoldása érdekében. Együttműködési megállapodást kíván kötni a hivatalos szervekkel, de ezzel együtt tudja, neki is tevékenyen, személyesen kell részt vennie a problémák megoldásában. Kolompár Ernő szerint örvendetes, hogy a mostani városvezetésnek köszönhetően a cigányság 80-85 százaléka dolgozik, sokan közmunkaprogramban, de végre van munkájuk.
Kolompár Ernő, az új elnök. Fotó: Molnár Artúr
- 2014 óta folyamatosan feljelentgetnek az ellenfeleim, csak azért, mert nem léptem be a Lungo Dromba. A feljelentések, rágalmazások miatti állandó feszültség nagyon megviselt, de továbbra sem állok „közéjük", s hangsúlyozom, egy lejárató kampány zajlik, zajlott ellenem, a feljelentéseknek nincs alapja - tette hozzá Kolompár Ernő.