Székesfehérvár

2013.02.25. 21:04

Március 9-én lesz a II. Csajos Nap

Székesfehérvár - Ahogy mondani szokás: felszállt a füst, kiderült végre a Fejér Megyei Hírlap idei hölgyrendezvényének, a II. Csajos Napnak az időpontja. Nőnap után várjuk a szebbik nemet!

Kocsis Noémi

A város női oldalát támogató rendezvényünk idén éppen Nőnap után egy nappal várja a lányokat, hölgyeket, asszonyokat  kortól függetlenül. A tavaly hagyományteremtéssel elindított rendezvénynek mottója is lehetett volna: nem holmi átalakító show ez, ahol mássá akarnak tenni egy nőt, mint ami, hanem olyan esemény, amelyen a nők egészséges önképét erősítik. A FMH tudósítója, kolléganőm bevallása szerint órákig bámészkodott a rendezvényen és kipróbált mindent, amihez csak hozzáfért, a sminkeléstől a szobabiciklizésen át a frissen facsart narancsléig... Emellett megtapogatta a mellimplantátumokat, hosszasan ácsorgott az addig csak a hálószoba mélyére rejteni szándékozott sejtelmes csipkefehérneműk előtt, még a folyékony harisnyanadrágot is kipróbálta...

2013-ban is sokféle kiállító és szolgáltató mutatkozik majd be ezen a napon 10-18 óra között a megváltozott helyszínen, a Novotel szállóban.  Lesz szó többek között alakformálásról, egészséges táplálkozásról, divatos öltözködésről, auraelemzésről, utazásról, kertészkedésről, fogápolásról és szexről is, a szexológus szakember őszinte, tényfeltáró szavainak nyomán... Lesz gyermektáncműsor, zumbázás és hastánc is.

Az első száz vendéget meglepetésajándékkal várja a rendezvény gárdája, s a nap folyamán is több nyeremény vihető haza, a szolgáltatók felajánlásainak kisorsolásával. A fődíj pedig egy szuper wellness hétvége, ami a Csajos nap összes divatbemutatójának, előadásának, szolgáltatásának áttanulmányozása után egészen biztosan felteszi a pontot az i-re egy szerencsés hölgyvendég számára. Tehát találkozzunk hölgyeim március 9-én a Hotel Novotelben, addig is figyeljék a rendezvény Facebook-oldalát, amelyen napi frissüléssel olvashatnak szórakoztató női témákról és az esemény programjáról! A zenés sztárvendégről is, de Ő még titok...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!