Sportvilág

2007.04.02. 02:29

Mint Rocky Balboa

Székesfehérvár - Utolsó meccsét játszotta az NB I-es női kézilabda-bajnokság alapszakaszában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata. A fehérváriak nagy küzdelemben győztek.

Kovalcsik Katalin

Szinte teljesen megtelt a Köfém sportcsarnok, a fehérvári lányokat a Rocky című film betétdalára mutatták be a szurkolóknak, az Eyes of the tiger, azaz a Tigris szeme című nóta valóban remek választásnak bizonyult. Ugyanis a Debrecen elleni csata mindig presztízsjellegű.

A fehérvári kapuban Fekete kezdett, de sem ő, sem a társak nem érezték a játékot az első félidőben. Bigát Vura József korán lecserélte, helyére Djerics érkezett, neki már voltak jó védései. A többiek közül eleinte Balogh, majd Tápai Sz. húzta a csapatot, de eleinte kevésnek bizonyultak, hiszen a védekezésben méretes réseket talált a Debrecen, Szűcsék remekül használták ki a Cornexi indiszponáltságát. A vendégek hol átlövésbol, hol beállóból, máskor lerohanásból szerezték góljaikat, ebben a periódusban minden játékelemben felülmúlták a hazaiakat. Vura mester hiába kért időt, volt, hogy már a 8-16-os állás virított az eredményjelzőn... Még szerencse, hog Tápai remekelt, így sikerült ledolgozható hátrányt faragni a szünetre.

Szerencsére látszott, hogy a fehérvári lányok nem fejet lógatva, hanem magabiztosan, nyugodtan tértek vissza a parkettre. A Cornexiben a két átlövő elkezdett pontosan dolgozni , Szrnka és Pádár az első félidőben gólt sem szerzett, most alaposan termeltek. Szépen lassan kapaszkodott fel a csapat, mert védekezésben is kiválót produkáltak Valováék, Djerics pedig parádézott. A 40. percben Kenyeres is belőtte első gólját, majd hat perccel késobb sikerült egyenlíteni, ebben a szakaszban csak Fanni volt eredményes. Az 50. percben eljött az a pillanat, amelyet mindenki várt: átvette a vezetést a Cornexi. Majd kisvártatva hízott az előny, érezni lehetett, hogy a hazaiak már nem engedik ki a mérkőzést a kezükből. Az ellenfélnél Varga mester már nem játszatta a válogatott Orbánt, látta, szépen lassan elmegy a hajó. Nyert a Cornexi, mert mindenki úgy küzdött, mint anno a híres filmben Rocky Balboa.

Lehet, hogy nem volt véletlen a csata kezdete előtti zene kiválasztása...?

Ezek is érdekelhetik