jegyzet

2020.03.17. 06:30

Elvonókúra

Ballai Attila

Túladagolás címmel legutóbb arról írtam e hasábokon, hogy szinte már fuldoklunk a ránk zúduló nemzetközi meccsáradatban, ezért még a Real Madrid–Barcelona labdarúgó-csúcsrangadót is háttértevékenységként, olvasgatás közben követtem. Alig két hete, mégis, mintha más történelmi korban vetettem volna papírra azokat a sorokat. Az élet azóta ugyanis meghökkentően gyors és szélsőséges választ adott finnyáskodásaimra. A koronavírus megfertőzte és ledöntötte lábáról a világ sportját, és megjósolni sem lehet, mikorra heveri, heverjük ki a traumát. Amelynek összességében természetesen kicsiny szelete csupán a sport, a futball. Hivatásról, szenvedélyről külső kényszer miatt lemondani azonban átmenetileg is óriá­si veszteség.

Ráadásul napról napra válik mélyebbé, súlyosabbá. Betegállományba mentek már a kontinens vezető ligái, aligha kétséges, hogy áldozatul esik a Bajnokok Ligája is, egyes értesülések szerint mára várható döntés és hivatalos bejelentés a nyári Európa-bajnokság decemberre vagy 2021-re halasztásáról. Miközben az előttünk álló napokkal a magyar sport példátlan ünnepe köszönthetett volna ránk. Az eredeti tervek szerint március 20–22. között Győrben női kézilabda olimpiai kvalifikációs tornát, 26-án Szófiában, majd – az áhított siker után – 31-én, Budapesten, a Puskás-arénában labdarúgó Eb-selejtezőt rendeznének, de nem fognak. Talán nem is lesz mire, miért selejtezni.

A sportkedvelők máris elvonási tüneteket észlelnek magukon. Még nem is feltétlenül azt hiányolják, ami nincs – mint legutóbb megírtam, én éppenséggel telítődtem –, hanem azt, ami nem lesz. Hetekig, hónapokig, akármeddig. Én a múlt szombaton például két NB I-es bajnokit is – Ferencváros–Kaposvár, Fehérvár–Diósgyőr – végignéztem a televízióban, egyre azon gondolkodva, ki tudja, mikor lesz erre legközelebb lehetőségem. Hiszen a fent említettek mellett a többi hazai csapatsport, a teljes utánpótlásspektrum, a Formula–1, az NBA, a teniszvilág, szinte minden és mindenki kiakasztotta már a „Betegség miatt zárva” feliratot.

Aztán valamikor egyszer csak visszazökken majd normális kerékvágásába az élet, újra indul a sport is.

Kegyelmi pillanat lesz, elkényeztetett generációnk számára az első egyetemes próbatétel utáni újjászületés.

Számos örök leckével. Először is, megtanulunk vágyakozni arra – nemhogy a Real Madrid–Barcelonára, de még a magyar focira is –, ami a miénk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!