Sport

2006.06.30. 02:29

Száguldás

Szombaton, 10 órakor az időmérő edzésekkel kezdődik el a viadal, ahol a résztvevők (magyarok, csehek, szlovákok, észtek, osztrákok, románok, ukránok ...

Mórocz Zsolt

Szombaton, 10 órakor az időmérő edzésekkel kezdődik el a viadal, ahol a résztvevők (magyarok, csehek, szlovákok, észtek, osztrákok, románok, ukránok) az 50, 65, 85, 125 és a 250 köbcentis kategóriákban vetélkednek majd egymással. Az első napon, kategóriánként egy-egy futamot rendeznek, a verseny 15 órakor kezdődik. Vasárnap, 10 órától már két futamot is láthat majd a közönség. Érdemes lesz kilátogatni a csilagvölgyi pályára, mert nem egy feltörekvő és nemzetközi hírű versenyző is nevezett a viadalra.

Ez főként a 125 és a 250 köbcentire érvényes, ahol az ifjúsági megnevezés a felső korhatárt takarja, s éppen ezért az Európa- és világbajnoki futamokon rendszeresen szereplő motokrosszosok is elrajtolnak. Rendkívül látványosnak ígérkezik a 125 és 250 ccm-es nyílt kategória is, ahol olyan "menők", mint a szlovák Kulhavy, a háromszoros magyar bajnok ifj. Borka János, a világbajnoki résztvevő Czuni László, vagy éppen az ukrán Andrij Kricsfalusi vetélkedhet a Truck Trailer Kft.-kupáért. Az előrejelzések szerint az időjárás is a kegyeibe fogadja a rangos versenyt - nem lesz rekkenő a hőség - , amihez foghatót Fejérben még nem rendeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!