Sport

2016.02.18. 15:50

A Volán Fehérvár fiataljai bizonyítottak

Bath - Angliában edzőtáborozott és rajthoz állt az angol nyílt, U19-es öttusa-bajnokságon az Alba Volán három fiatalja.

Horog László

Bernáth Bálint, Burcsik Barnabás és Salga Gergő szerepelt a dél-angliai fürdővárosban, amely már a római időkben is fontos település volt. Itt alakították ki a brit modern pentatlon központját, a szigetországiak ősszel Fehérváron gyakoroltak, ezúttal három fehérvári fiatalt láttak vendégül, akik elindultak a 19 éven aluliak bajnokságán, ami a házigazdák számára válogató volt a nyári, ifi A korosztályú Eb-re és vb-re, a szintén rajthoz álló német és magyar versenyzőknek pedig erőfelmérő. Ebben a korosztályban lovaglás még nincs, a többi számban mutathatták meg erejüket a sportolók. Győzött az angol Myles Pillage 1172 ponttal, Bernáth Bálint lett a második, 1161-ot gyűjtve, Burcsik Barnabás bronzérmes 1154 ponttal, Salga Gergő a 13. helyen zárt, 996-tal.

Burcsik Barnabás, Bernáth Bálint és Salga Gergő is jól szerepelt. Fotó: a szerző

A nemzeti edzőként dolgozó korábbi egyéni Európa-bajnok, Demeter József elmondta, Bernáth és Burcsik kiemelkedően szerepelt, Salga korábban hosszasan betegeskedett, ezért maradt el várakozástól. Előbbi két versenyző viszont remekelt, Bernáthnak a győzelemre is volt esélye, ám az utolsó lövészetét elrontotta. Burcsik is végig kiegyensúlyozott volt, a záró, kombinált számban pedig klasszis teljesítményt nyújtott, a mögötte következőt több, mint fél perccel verte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!