Sport

2017.04.17. 19:00

A Miskolc Renegades sem tudta megállítani a Fehérvárt

Székesfehérvár- Második mérkőzésén a Miskolc Renegades-t fogadta a First Fielden a Fehérvár Enthroners a FEZEN Divízió I-ben.

Szupkai Gábor

Szeles, de napsütéses idő fogadta azokat, akik kilátogattak az Enthroners Takarodó úti pályájára, és a csapat is úgy intézte, hogy mindenki jól érezze magát ezen a vasárnap délutánon.

Az első labdabirtoklása mindkét együttesnek eredménytelenül zárult, ám másodszorra már nem hibázott az Enthroners. A hazaiak 22-ese, Antonio Roane kézbe vette a labdát és egy 30 yardos futójátékkal megszerezte a vezetést csapatának, 6-0. A következő székesfehérvári pontszerzést az irányító Erős Márk neve mellé írhattuk, aki egymaga fejezte be az akciót, majd a miskolciak eladták a labdát, és a lehetőséggel ismét élni tudott az Enthroners, Tóth Nándor kapta el a célterületen belül Erős Márk átadását, ezzel már 20-0-ra alakítva az eredményt. Ám itt nem állt meg a hazai gárda, Tóth Nándor és Antonio Roane vezetésével újabb pontokat szerezve 27-6-tal vonultak félidőre.

Antonio Roane (labdával) akárcsak a Budapest Eagles ellen, most is kulcsfigura volt a mérkőzésen Fotó: Molnár Artúr

A harmadik harmadban nem változott az eredmény, majd a záró játékrész a vendégek TD-jével indult, de az utolsó szó Márkus Dominik révén az Enthronersé lett, a hazaiak tight endje első touchdownját szerezte tétmérkőzésén, 34-12 a vége.

A Fehérvár Enthroners legközelebb Debrecenben játszik május 14-én.

Ezek is érdekelhetik