Sport

2012.04.11. 08:15

A kék-fehér Subaru az Eperjes Rally-n támad

Miután a hazai bajnokság nem kezdődött el, bemutatkozásukat a Szlovák bajnokság első futamára halasztották a FleetConcept Rally Team versenyzői, így kék-fehér Subarut, első ízben hétvégén, Eperjesen (SK, Presov) láthatja a közönség élesben versenyezni.

Hajósi Miklós

"Kicsit talán megnyugodtam, hiszen végre megvolt az első tesztünk a kocsival, ami hibamentesre sikerült" - mondta Bessenyey Zoltán.

 

 

"Az első méterek még az ismerkedéssel kezdődtek, majd szoknom kellett a kocsit, hiszen hiába mentem négy évet turbós kocsival még a dízel Astra idejében, azért ez a Subaru nagyon más szinten közlekedik. Meg kellett szoknom, hogy amit két évig tanultam a Citroen C2R2 MAX esetében, hogy határozottnak és vadnak, keménynek kell lenni, az itt nem kifizetődő, hiszen nagyon sok problémát okozol magadnak, ha túlzottan támadod a kanyarokat és nagyon agresszíven szeretnél közlekedni. Szerencsére ezt több ember is azonnal észrevette rajtam, így Juli is figyelmeztetett, hogy bár a tempóval nincs baj, de a kocsi kezelését azért szoknom kell. Ezért az egész napot arra szántam, hogy a mozgásomat és a mozdulataimat próbáljam megnyugtatni, és valóban egyre biztonságosabbnak és egyre gyorsabbnak is tűnt a menet. Ültek mellettem sokan, akik mindannyian élvezték a Subarut, ezt pedig bíztató jelnek vettem. Talán én voltam a legboldogabb, hiszen minden méter egyre jobb viszonyt alakít ki köztem és az autó között, azonban betegen nem volt könnyű megküzdeni vele. Azt látom, hogy lassan minden év eleji teszten lázas, beteg vagyok, de utána elvileg jó esztendőnek kell következnie - mesélte Bessenyey Zoltán.

"Remélem most is így lesz, és a hétvégi Eperjes Rally-n sikerül majd hibamentesen végigmennünk, és nagyon sok kilométert és tapasztalatot szerzünk a kocsival kapcsolatban. Azt hiszem ebben a helyzetben ez a legtöbb, amit várhatok magamtól, hiszen végignézve a közel 80 nevezőt kicsit meg is illetődtem. Kategóriában olyan nevek, mint Pethő, Orsák, Bujácek, Cserhalmi, stb., azt hiszem, senkinek nem kell magyaráznom mekkora a fa, amelybe a fejszénket vágtuk. Szeretnék tanulni, gyorsulni és szeretném nagyon élvezni a sebességet és a kocsit, hogy aztán majd a későbbi futamokon már esetleg eredményért is harcolhassunk. Nem akarok elkapkodni semmit, mert azt már a Citroen-nél is megtudtam, hogy annak csúnya vége van - zárta Bessenyey Zoltán.

FleetConcept Rally Team

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!