Sport

2010.03.17. 03:27

Kikapott a Vidi

Székesfehérvár - A labdarúgó Ligakupa középdöntőjének 4. fordulójában, a kétszeres címvédő Videoton FC tegnap a Debrecent fogadta. A mérkőzésen a vendégek nyertek.

Matók János

Videoton FC-Debrecen 0-2 (0-2) 

Székesfehérvár, 200 néző. Vezette: Solymosi Péter (Takács, Mohos).

Videoton FC: Tujvel - Lázár, Lipták, Radovics, Elek (Andics) - Farkas I. B. (Szolnoki), Sándor (Ponczók), Szakály - Farkas II. B., Sitku (Ni- kolics), Lencse. Vezetőedző: Mezey György.

Debreceni VSC: Pantics - Szélesi, Komlósi, Fodor, Korhut - Bódi (Vinicius), Spitzmüller, Kiss, Rezes - Szilágyi (Bertucci), Yannick (Etogo). Klubmenedzser: Herczeg András.

Nem mondhatjuk, hogy a szurkolók fokozott érdeklődése kísérte volna a csoportelsőségre törő két csapat tegnapi találkozóját. Foghatnánk ezt akár az élő televíziós közvetítésre is, de valahol az igazsághoz tartozik a tény: az érdeklődés hiánya felettébb jellemző a Sóstói Stadionban. És ez sajnos a bajnoki mérkőzésekre is igaz. Szomorú dolog, ám ez van. Még az a jó, hogy a klub tulajdonosa, Garancsi István most csak magában fortyog a jelenség miatt, miközben egy bajnoki címre törő csapatról van szó. Ami pedig a tegnapi meccset illeti, az első helyzet a 4. percben Lencse előtt adódott, de a 8 méteres bombát Pantics szögletre ütötte. Viszont góllal felelt a Loki: egy lövést Tujvel pont Szilágyi elé tenyerelt, aki köszönte, és 7 méterről a kapuba lőtt, 0-1. A találat után nyomott a Vidi, négy gólhelyzetet is kialakított a csapat, de mind kimaradt. A legnagyobb Lipták közeli fejese volt, de Pantics bravúrral hárított. Bosszantó volt a sok technikai hiba, amit a hazaiaktól láthattunk, de Tujvel is bizonytalannak tűnt. A 27. percben viszont azért morgott a lelátó, mert Komlósi könyékkel arcon legyintette Lencsét, de Takács asszisztens semmit sem látott. A nézők viszont a 34. percben Szilágyi második gólját láthatták, miután Yannick beadását továbbította a kapuba, 0-2. A 38. percben Szakály szépíthetett volna, de Panticsnak ismét óriási mákja volt. A második félidőben aztán ellaposodott a játék, a hazaiak ugyan többet birtokolták a labdát, de eredménytelenül. Gól ebben a játékrészben már nem is született, csak a sárga lapok potyogtak. Kikapott a Vidi, de talán csekély vigasz: legalább nem egy bajnoki meccsen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!