Sport

2006.12.20. 03:29

Remek csata lehet

Székesfehérvár, Dunaújváros - Ma újabb megyei rangadóra kerül sor a jégkorong Borsodi Ligában. Az Alba Volán-FeVita és a DAB-Extra.hu találkozói különös csemegének számítanak.

Kovalcsik Katalin

Kemény, de értékes napokat töltött és mérkőzéseket játszott a magyar válogatott Szlovéniában. A nemzeti csapat gerincét az Alba Volán-FeVita adja, így nem csoda, hogy kissé fáradtabbak még a kék-fehérek. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy újabb akadályt vegyen a fehérvári társaság, még akkor sem, ha a dunaújvárosiak lelkes, fiatal alakulata minden bizonnyal nagy becsvággyal érkezik a koronázó városba.

Ami a keretet illeti, az albásoknál mindenki egészséges, bár nem lehetetlen, hogy néhány játékost pihentet majd Karel Dvorák vezetőedző, hiszen pénteken rendkívül fontos Interliga-csata vár a Volánra a Slavija ellen itthon, ráadásul most már készülni kell a január 5-én kezdődő Kontinentális Kupa döntőjére is. Az említett eseményre a mai mérkőzés előtt és alatt is vásárolhatóak bérletek, természetesen a karácsony előtt kedvezményes áron, csakúgy, mint az Alba Pláza ételudvara előtt felállított standon, ahol egyébként apró, a kupadöntőre készített ajándéktárgyak is beszerezhetők. A bérletekből már több száz darab elfogyott, érdemes tehát sietni.

A magyar juniorválogatottban a DAB játékosai közül Erdélyi Péter, Jobb Dávid, Pozsgai Tamás, Galanisz Nikandrosz, Kiss Ákos, Berta Ákos, Magvosi Bálint és Király Zsolt vett részt a csíkszeredai divízió II-es világbajnokságon, amit a mieink veretlenül nyertek, és kerültek vissza a divízió I-be. Vagyis, a fiatalok jó hangulatban, sikerekkel feltöltődve várhatják a ma 19 órakor Székesfehérváron kezdődő Alba Volán-FeVita elleni összecsapást. A Volán az egyetlen csapat a Borsodi Ligában, amelyet nem tudott még a dunaújvárosi gárda az idén legyőzni. Most sem az Acélbikák az esélyesek, de az is tény a DAB fiatal együttese bármikor, bárhol képes arra, hogy meglepetést okozzon. Bár az igazsághoz tartozik, hogy ezúttal nagyon nehéz helyzetben van a DAB. A múlt héten volt olyan, hogy a válogatott programok és betegségek miatt mindössze négyen tudtak edzeni az Acélbikák. A héten már javult a helyzet, volt, hogy tíz játékos is részt tudott venni a délelőtti gyakorláson. Vladimír Matejov, a DAB edzője elmondta, még az is felmerült, hogy a betegséghullám miatt lemondják a mai találkozót, de végül ezt elvetették, és este megpróbálnak jó meccset vívni az Alba Volánnal - tisztes helytállás reményében.

Ebben az évben még lesz egy fehérvári kirándulása a DAB-nak, 28-án a Titánokhoz utaznak az Acélbikák. A következő évet január 5-én Csíkszeredán kezdik a DAB.

A Borsodi Liga állása: 1. Alba Volán-FeVita 20 mérkőzés/55 pont, 2. Újpesti TE 19/45, 3. Sportclub Csíkszereda 18/32, 4. Dunaújvárosi AB-Extra.hu 17/28, 5. Ferencvárosi TC 16714, 6. Miskolci Jegesmedvék JSE 17/12, 7. Fehérvári Titánok 19/3.

Ezek is érdekelhetik