Hunyadi Mátyás Technikum

2021.11.15. 19:00

Pénzügyi klasszisok lehetnek

Négy „team” mellé egy következő négyesben jutott a döntőbe egy pénzügyi versenyen a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum FORIF nevű csapata.

FMH

A Legyél te is Pénzügyi Ju­nior Klasszis! verseny döntősei közé a múlt hét második felében ezúttal egy ajkai, egy kaposvári, egy komlói és egy székesfehérvári középiskola tanulói kerültek. A Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával rendezi meg a versenyt, amelynek programját a szervezők a verseny többi támogatóival együtt kifejezetten edukációs céllal állították össze, azt szem előtt tartva, hogy a diákok gyakorlati tudásra tegyenek szert, játékos módon – áll a piacesprofit.hu portálon.

A verseny három online fordulóból áll. November 23-áig további elődöntők következnek, maga az országos finálé pedig december 9-én esedékes. Az alapítvány az első három helyezett csapatnak egy-egy hordozható bluetooth hangszórót ajánlott fel; de az első három, legtöbb csapatot indító pedagógus, valamint a megyei versenyen jól szereplő csapatok is több százezer forintot érő ajándékutalványokkal „térhetnek haza”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!