Rendőrségi

2011.08.19. 12:38

Támadás múzeumok ellen: 26 milliós orrszarvútülköt loptak

Huszonhatmillió forint a becsült értéke annak az orrszarvú-tülöknek, amelyet a balatonedericsi Afrika Múzeumból loptak el kedden.

MTI

Erről a múzeum és vadaspark vezetője, az alapító özvegye tájékoztatta a Napló munkatársátt. Dr. Nagy Endréné elmondta, hogy kedden kora délután, látogatási időben, egy fekete-afrikai származású fiatal férfi, kabátja alá rejtett fém szerszámmal ütötte be a vitrin üvegablakát. Kivette a drága orrszarvat és mielőtt a látogatók, vagy dolgozók felocsúdtak volna, elfutott vele.

A tolvajt vélhetően a 71-es számú főút mentén várták társai gépkocsival, így pillanatok alatt elhagyhatták a helyszínt. A bűnözők előző este megkíséreltek behatolni a már bezárt múzeum épületébe, de az egyik dolgozó lefülelte az akciót. Másnap azonban sikerrel jártak, és ellopták a huszonhatmilliós orrszarvat. 
  
A létesítmény igazgatója arról is tájékoztatta a Naplót, hogy a közelmúltban több múzeumot is támadás ért. Augusztus elején például a budapesti Természettudományi Múzeum állandó kiállításáról loptak el ismeretlenek tettesek orrszarvú-tülköt, míg a balatonedericsi lopás előtt a keszthelyi Helikon Múzeum vadászati tárlatán is történt egy betörési kísérlet, igaz innen eredménytelenül távoztak.

További részletek a naplo-online-on, kattintson ide!

Külföldön is lopják az orrszarvútülköket

Hasonló esetek ebben az évben már több alkalommal történtek Európa különböző országaiban.

Nemrégiben - július elején - két alkalommal is elloptak egy kitömött orrszarvúfejet egy belga múzeumból. A tolvajok a brüsszeli Természettudományi Múzeumra csaptak le. Az intézmény közlése szerint három tolvaj egy keskenyszájú orrszarvú fejét vitte el az emlősrészlegről. Bár a múzeum biztonsági őrei utánuk eredtek, a tolvajok azonban a rájuk váró autóval elmenekültek.

Június közepén pedig a lüttichi természettudományi múzeumból vittek el egy orrszarvúfejet. A tettesek ekkor is egy autó segítségével oldottak kereket, de a rendőrség megállította a járművet, és elfogta a benne ülő két lengyel férfit. Az állatfejet visszaadták a múzeumnak.

Az orrszarvútülköt a hagyományos keleti gyógyászatban porrá őrölve fájdalom- és lázcsillapítóként, valamint  nemivágy-fokozóként (afrodiziákumként) is árulják nagyon magas áron - írja az MTI.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!