Rendőrségi

2009.09.17. 02:29

Drogok és elfogás

Székesfehérvár - Álarcos kommandósok a házban - nem mindennapi látvány. Voltak azonban akik örültek, hogy végre jöttek.

Tribolt Lajos

Lakossági bejelentések hívták fel a rendőrség figyelmét egy Széchenyi utcai toronyház hatodik emeletén zajló sorozatos hangoskodásra. A bejelentők szerint a lakásban kábítószerezés is folyt.

Kedden este a Fejér megyei kommandósok behatoltak a lakásba, ott egy nőt és annak élettársát, valamint a nő egyik fiát és annak barátját találták a helyiségekben. Az iratokat ellenőrizve kiderült, hogy elfogató parancs hatálya alatt van a lakásban tartózkodó 26 éves N. J. Őt őrizetbe vették. A lakás átvizsgálása során kábítószer-fogyasztásra utaló mérlegeket találtak a nyomozók, a fürdőszobai szekrényből néhány füvet tartalmazó csomag is előkerült. A házkutatás közben érkezett haza a nő 23 éves fia, aki elmondta, hogy aznap is fogyasztott kábítószert. Őt gyanúsítottként hallgatták ki. A többiektől mintát vettek a drogteszthez - tudtuk meg R. Szabó Ágnes szóvivőtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!