Programok

2013.09.22. 15:36

Programok, rendezvények Fejér megyében szeptember 23-tól

Tudja meg, mi történik Fejér megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények szeptember 23-tól. Böngésszen, és válogasson!

feol-duol

Hagyományokban élő népzene

Nagylók - Hagyományos régiók - Régiók hagyománya címmel a településen rendezik meg november 16-án a X. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny területi elődöntőjét. Amint Nagy László népzenész lapunknak elmondta: már várják az énekes és hangszeres szólisták és csoportok jelentkezését. A zsűri a hagyományos előadásokat értékeli, feldolgozásokat nem fogad el. A részletes versenykiírás és a jelentkezési lap a Vass Lajos Népzenei Szövetség honlapjáról letölthető, információval szolgál Nagy László.

OKTÓBER 12.

Csak csajoknak

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság hölgyeknek hirdet közlekedési, vezetéstechnikai versenyt Csajok a kormány mögött elnevezéssel. A közlekedésbiztonsági verseny október 12-én lesz. A versenyzőknek elméleti és gyakorlati síkon egyaránt bizonyítaniuk kell ismereteiket. Háromfős csapatok jelentkezését várják. A regisztráció a beérkezés sorrendjében történik. Az első tizenöt csapatnak lesz lehetősége arra, hogy induljon a vetélkedőn.

Extrém cowboy verseny Csóron

Csór – A Waldez ranchon október 12-én ismét megrendezik az extrém cowboyok versenyét. Minden tag indulhat, a nézőknek ingyenes a verseny.

Szerelem: veszélyes küldetés

Almási Miklós, a neves filozófus-esszéista új könyvében a szerelemről ír, pontosabban annak lehetőségéről, esélyéről és lehetetlenségéről. Író-olvasó találkozó lesz a dunaújvárosi könyvtárban.

Október 9-én, a József Attila Könyvtárban író-olvasó találkozóra várják a könyvbarátokat.

OKTÓBER 6.

Jó zenekar, zenészekés kórus

Sárbogárd – Igazi zenei élménynek ígérkezik az október 6-án látható -hallható hangverseny. A József Attila Művelődési Központban 17 órakor kezdődik a hangverseny, amelyen az ország egyik legjobb zenekara – MÁV Szimfonikusok -nemzetközi díjakkal jutalmazott hangszervirtuóz – Várdai István gordonkaművész - és a Huszics Vendel Kórus lép fel. (A karnagy Huszics Vendelné.) A zenekar karnagya sem akárki: a Liszt-díjas hegedűművész, Baráti Kristóf. Schubert, Händel, Mozart, Várdai István-Csajkovszkij művei mellett egy ősbemutató is elhangzik majd. Leszkovszki Albin nagyzenekari kíséretre írta át a Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versére korábban írt művét.

OKTÓBER 4.

Ercsi: cigány művészeti nap

Ercsi – Október 4-én 17 órától cigány művészeti napot rendeznek az Eötvös József Művelődési Házban. Két roma képzőművész alkotásaiból kiállítás nyílik, bemutatnak egy romákról szóló könyvet és fellépnek az iskolában cigány néptáncot tanuló gyermekek.

OKTÓBER 2.

Zorán énekel a templomban

Székesfehérvár – Szerdán Zorán koncert lesz Székesfehérváron, a könnyűzene világának egyik hazai ikonja a Prohászka templomban fogadja híveit.

OKTÓBER 1.

Ünnepi koncertre készülnek

Székesfehérvár  idén is nagyszabású hangversennyel ünnepli október 1-jén a zene világnapját.

Október 1-jén 18 órakor ezúttal új helyszínen, a Videoton Oktatási Központban, hatszáznál is több fellépő közreműködésével ünnepelnek. Fellép a város zenei életének színe-java, hiszen Fehérvár azzal dicsekedhet, hogy kiváló felnőtt, ifjúsági és gyermekkórusok, nagyszerű zenekarok működnek a városban. Igazi fesztiválhangulatot szeretnének teremteni a VOK-ban, ezért olyan programot állítottak össze, amely a közös éneklés, muzsikálás örömét adja a fellépőknek és élményt ad a közönségnek is. Hiszen ahogy Kneifel Imre mondta - annak idején Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész javasolta, hogy szenteljenek a zenének is világnapot szentelnek, Menuhin szándéka az volt, hogy a muzsika kikerüljön a hangversenytermek frakkos világából, a komolyzene ne csak egy szűk elitnek adjon örömet. A sokféleségre törekedtek a műsor összeállításában: szimfonikus jellegű, Szent Istvánnal kapcsolatos művekkel, népdal-feldolgozásokkal, magyar és külföldi népdalokkal egyaránt találkozhat a közönség. Megemlékeznek a 200 évvel ezelőtt született Verdiről, illetve Bárdos Lajos zeneszerzőről, karnagyról és zenetudósról, aki október 1-jén született.

A világnapi hangversenyen adják át a Fricsay Richárd-díjat, az önkormányzat rangos zenei elismerését, valamint ezen az ünnepen nyújtják át a legkiválóbb kórusoknak az Év Kórusa díjat és a dicsérő okleveleket.

SZEPTEMBER 30.

Lakógyűlések a SzŐR-ért

Ercsi –  A Szomszédság Őr (SzŐR) mozgalmat szeretnék elterjeszteni a településen, ezért a közbiztonsági munkacsoport Győri Máté alpolgármester vezetésével lakógyűléseket szervez a rendőrséggel, polgárőrséggel közösen. Szeptember 30-án hétfőn a Tótlik és Újsor közötti körforgalomban, október 1-én a           Tiszti lakótelep  udvarán, 2-án az Eötvös téren, 3-án a Május1. körút és Lavotta utca sarán, október 4-én a Lejtő sori lépcső aljánál, október 7-én pedig a focipályánál várják a lakókat 18 órára.

A meseterápiáról felnőtteknek

Sárszentmihály - A gyerekekre mesés napok várnak a népmese ünnepén. Hol volt, hol nem volt - rajz- és bábkiállítást nyitnak szeptember 30-án, hétfőn 14 órakor, közreműködik a MárkuSzínház. A táltossüti-kóstolót kézműves foglalkozás és táncház követi. A keddi vetélkedő Benedek Elekről és a népmesékről szól, műsort ad a Bándi Dobkör; az alsó tagozatos diákokra szerdán mesemondó és szövegértési verseny vár. A záró, csütörtöki nap reggelén indul a vesszőparipa verseny, kora délután pedig a csatangoló mesés akadályverseny. A Holló együttes 15 órától koncertezik a közösségi házban, majd 17 órától Lentulay Edina meseterapeuta „mesél” a felnőtteknek a meseterápiáról.

A népmese hete, Palancsintával

Mezőszentgyörgy - A magyar népmese napját egy hétre bővítették a településen: szeptember 30-ától október 4-éig sorjáznak majd a programok a művelődési házban. Kihirdetik a rajzpályázat eredményét, az óvodások mesesétára indulnak, a diákokra mesemondó verseny vár, a játszóházban Spongya Bobot készítenek, s lesz mesevetélkedő is. Zárásként a Palacsinta együttes pénteken délután zenés interaktív műsorral szolgál a gyerekeknek.

SZEPTEMBER 29.

Jótékonysági est a várban

Székesfehérvár – A Bory alapítvány javára tart szerzői estet szeptember 29-én, vasárnap Bobory Zoltán és Cserta Gábor . A helyszín a Bory-vár.

Most avatják a kemencét

Bakonycsernye – Szeptember 29-én, vasárnap 16 órakor avatják a falu kemencéjét, ami széles körű társadalmi összefogással épült meg a sportpálya mellett. Az ünnepségen közreműködnek az óvodások, a kultúrház táncosai, illetve Mózes László pékmester és családja is.

SZEPTEMBER 28.

Oldtimer szuperkupa

Székesfehérvár – Szeptember 28-án startol a Chrono Classic oldtimer autós túra. Székesfehérvárról, a Balaton déli partján át a Somogyi-dombság felé vezet az itiner több, mint 30 településen át. A túrán 240 kilométert tesznek meg a négykerekűek, meügyességi feladatokkal is találkoznak. Az Oldtimer Szuperkupa, Magyarország legnagyobb veteránautós túraverseny-sorozatának következő futama, melyre több mint 80 autó jelezte részvételét. A hazai oldtimer-autózás szerelmesei mellett érkeznek Csehországból és Ausztriából is. Sokféle márka képviselteti magát a különböző kategóriákban 1953-tól 2009-ig.

Gróf Nádasdy Borbála estje

Nádasdladány - Gróf Nádasdy Borbála emlékeket, történeteket elevenít fel szeptember 28-án, szombaton este az 1900-as évek elejének hangulatát idéző programok sorában a Nádasdy-kastélyban. Azt megelőzően délután, az Itthon vagy rendezvényeihez kapcsolódóan felavatják és felszentelik a Walz János-emlékhelyet a közösségi ház udvarán. Este a Budapest Ragtime Band ad koncertet.

Két ív a magasba: kard és kasza

Lepsény - A nagyközség önkormányzata, a népkör és a nemzetőrség tizenhatodik alkalommal emlékezik 1848 nemzetőreire szeptember 28-án, szombaton 15 órakor az ország egyetlen nemzetőr-emlékművénél. Az emlékmű két íve a kivont kardot és a kiegyenesített kaszát szimbolizálja, az embert formáló tömb ősrégi sukorói gránitból készült. A szombat délutáni megemlékezés koszorúzással zárul.

Két esztendős a közösségi zenélés Fehérváron

Székesfehérvár – Két éve, 2011 októberében két gitáros és egy énekes találkozott, hogy merész ötlet nyomán meghonosítsa az ír pubokból ismert közösségi zenélést a megyeszékhelyen.

Az eltelt idő alatt sokan csatlakoztak hozzájuk a környék ráérő zenészei és énekesei közül, így élni kezdett a Zenekör. A hagyományteremtés kezdettől fogva nyílt célja volt az alapítónak, Juhász Szilvinek. "Hiszek a zenélés közösségformáló erejében. Sehol olyan hangulatot még nem tapasztaltam, mint a közösségi zenélések során. Itt együtt muzsikál barát és idegen, idős és fiatal, keverednek a műfajok, a profik az amatőrökkel játszanak együtt. Minden est hangulata egyedi és kiszámíthatatlan, hiszen sosem lehet tudni, hogy aznap este éppen ki téved be és milyen dalt hoz magával..."

A 100. ünnepi alkalomra, egy meglepetésekkel teli Zenekörre minden zenészt és zenekedvelőt szeretettel várnak szeptember 28-án, szombaton 18 órától a Budai út 17-es szám alatti Pince Borozóban.

Civil nap: új arculat

Székesfehérvár  - A korábbiaknál színesebb, érdekesebb, kibővült programkínálattal várják az érdeklődőket a szombati Civil napon a fehérvári belvárosban.

A témáról tartott Hiemer-házi sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester elmondta: a Lecsófesztivál miatt amúgy is tömegrendezvénynek bizonyul majd a civilség bemutatkozó napja, de ez sokszínűséggel is párosul majd. Juhász László civil tanácsnok azt emelte ki, a program lényege nem csak a kifelé nyitás, hanem hogy a résztvevők is megismerjék egymás tevékenységét.

Zentai Zsolt, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda vezetője elmondta, az önkormányzat a közel ezer bejegyzett fehérvári civil szervezet közül úgy háromszázzal tart rendszeres kapcsolatot, a szombaton kitelepülők negyvenen a legkülönfélébb területeken dolgoznak, s hogy jobban megtalálják őket az érdeklődők, új piros-kék logóval látják el standjaikat. Pisch Norbert, az eseményeket koordináló Art Kulturális Egyesület elnöke hozzátette, a résztvevők 38 színpadi produkcióval is készülnek szombatra.

BULI

Fehérvári zenész vendégestje a fővárosi Tarajos Gőtében: Zselenszky szombaton 21.45-től énekel.

A könnyűzene útjára lépve alakult a zenekar, főként saját számokkal, magyar szöveggel, de egy-két, már ismert előadó dala is előfordul a repertoárban, egyedi stílusban átdolgozva – ad jellemzést magáról a Névtelen

Utca néven idén alakult dunaújvárosi zenekar, amely az utóbbi hónapokban tekintélyes rajongótábort gyűjtött maga köré. A Salamon Balázs, Kiszler Adrienn, Jávorszky Zsolt, Pável Krisztián, Vitéz Damján, Kovács József alkotta csapat szombaton este a Kilian névre hallgató együttes társaságában lép színpadra, a törzshelyének számító dunaújvárosi Kaptár Music Pub-ban.

 

Tökfesztivál ismét, Rácalmáson

Közeleg a nagy esemény: az országos hírű Tökfesztivál szeptember 27-én kezdődik a Jankovich-kúriában.

A háromnapos esemény szervezője, a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület idén is vendégek ezreit várja az ország minden pontjából, ám elsősorban a kisvárosból és környékéről a Tökfesztiválra. Idén jubileumi lesz a rendezvény, hiszen ez már a tizedik alkalom, amikor színvonalas színpadi műsorral, koncertekkel, kiállításokkal, valamint mindenféle tökös kísérő programmal kínálnak fesztelen szórakozási lehetőséget.

A fesztivál szeptember 27-én, pénteken kezdődik.

Felavatják az elsősöket

Daruszentmiklós – A Benedek Elek Általános Iskolában hagyomány, hogy az intézmény névadójának születésnapján avatják az elsősöket. Az ünnepélyes esemény szeptember 27-én lesz, amelyen a nagyobb diákok színházi előadással örvendeztetik meg az elsősöket, és a kicsik megkapják az iskola pólóját is ajándékba. A programon részt vesznek a helyi ovisok is.

Éjszakai robotverseny

Székesfehérvár – Légi felderítés robothelikopterrel, robotverseny, fény graffiti, 3D animáció – csak néhány azon érdekességek közül, amelyekkel a Kutatók Éjszakájának fehérvári eseményein találkozhatunk. A Kutatók Éjszakáján, most pénteken, az ország harminc városában, Európa szerte pedig harminckét országban zajlanak érdekes bemutatók. Székesfehérváron az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja immár negyedszer vesz részt a rendezvényen. Este fél hatkor például megismerkedhetünk a robothelikopteres légi felderítés titkaival, szó lesz a gondolat hatalmáról, a web jövőjéről, no meg arról is, véletlen, vagy determinált, hogy éppen 21 nap alatt kel ki a csirke a tojásból?

A Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karán a Pirosalma utcában pedig azokat várják, akiket érdekel a térképkészítés, a földmérők eszközei. A programok délután érdekes előadásokkal kezdődnek, amelyekből megtudhatjuk, hogyan készül ma egy térkép, mit jelent a fotogrammetria tudománya, mire jók az űrfelvételek, valamint betekinthetünk a barlangtérképek és barlangnevek világába, és megtudhatjuk milyen a világ 3D-ben – élő bemutatóval. Emellett totó verseny, térképkiállítás is lesz érdekes ajándékokkal. A gyerekeknek interaktív játszóházzal készülnek, ahol elkészíthetik saját térképüket.Távcsöves bemutatóval és vetítéssel szemléltetett ismeretterjesztő előadásokkal készülnek a szervezők A Szabadművelődés Házában található Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban. Kötél László, Kiss Attila, Patkó Dániel és Hudoba György előadásából választ kapunk arra, vajon jön-e az évszázad üstököse, valamint megismerhetjük a magaslégköri kutatóballonok szerepét is.

BULI

A Dodge City Music Pub péntek esti Classic Radio Partyjának zenefelelőse a neves dj., Klamancsek Krisztián.

A Flippers-sel, a 60/70-es évek zenéjét játszó fehérvári bandával járhatja a táncot a Petőfi Kultúrtér péntek esti közönsége: a koncert 21.30-kor kezdődik.

Ismét Best party a The Cave Music Clubban péntek este, dj. Szabó Zolival. Szombaton este ugyanitt Retro party, a zenefelelős dj. Mozsó lesz.

A Szent István terem büféje válik legendássá, a Régió zenekar közreműködésével avatják fel ugyanis péntek este.

Dj. Beke Balázs, valamint Christian keveri a korongokat a KinxTown péntek esti vadászok éjszakája elnevezésű partiján.

A dunaújvárosi Klub Karmában pénteken ismét lebontják a házat. A pult mögül ezúttal Shanel, Grandy és Erro adagolja majd az ütemeket az táncolok legnagyobb örömére.

 

SZEPTEMBER 26.

Tárlatnyitó a Forrásban

Székesfehérvár – „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillag...”címmel rendeznek kiállítást a Vörösmarty Színházban, a Forrás Galériában.A Szent István Emlékévhez kapcsolódó tárlatot szeptember 26-án, 18 órakor Brájer Éva alpolgármester nyitja meg. A kiállítók: Filep Sándor festőművész, Gyalai Béla festőművész, Gyulai Líviusz grafikusművész, Hager Ritta textilművész, Hauser Beáta kárpit- és grafikusművész, Kárpáti Tamás festőművész, Kőnig Róbert grafikusművész, Kubinyi Anna textilművész, Mara Kinga festőművész, Nemes István festőművész, Orosz István grafikusművész, Papageorgiu Andrea festőművész, Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész, Rényi Krisztina grafikusművész, Sárkány Győző grafikusművész, Somogyi Győző grafikus- és festőművész, Stefanovits Péter festőművész, Sulyok Gabriella grafikusművész, Szemadám György festőművész.

Kié legyen a föld?

Dunaújváros - Tudástár-sorozat keretében csütörtökön Ács Sándorné agrármérnök tart előadást. Szeptember 26-án, csütörtökön este hat órakor folytatódik a Tudástár őszi előadássorozata. A dunaújvárosi evangélikus templomban ezúttal Ács Sándorné (a Kishantosi Biogazdaság és Népfőiskola egyik vezetője) agrármérnök tart előadást a földtörvényről, illetve a kishantosi gazdaság problémájáról. Az előadás egyben a Teremtés hetének ünnepi nyitánya is, melyhez áhítat kapcsolódik. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők – a SZEM Baráti Kör és a Magyarok Szövetségének dunaújvárosi közössége – csütörtökön a dunaújvárosi evangélikus templom gyülekezeti termébe. Az előadás alatt a kisgyermekkel érkező szülők, családok számára gyermekfelügyeletet is biztosítanak a szervezők, az előadáshoz hasonlóan díjmentesen.


SZEPTEMBER 25.

Konferencia a zöld energia lehetőségeiről

Székesfehérvár – A Barankovics István Alapítvány és a Kereszténydemokrata Néppárt Székesfehérvári Szervezete szeptember 25-én, szerdán 18 órai kezdettel Teremtésvédelem = zöld energia? címmel konferenciát rendez a Szent István Művelődési Házban. Szó lesz a város fejlesztési tervéről, a biomassza fűtésről, a napkollektorokról, a hőszivattyúkról és sok praktikus tanács elhangzik majd.

 

SZEPTEMBER 24.

Szüreti mulatság

Dunaújváros – Az Arany János Általános Iskolában szeptember 24-én kedden 14 órától szüreti mulatságot tartanak. A rendezvényen többek között szőlőpréselés, mustkóstolás mellett sorversenyeken bizonyíthatnak a diákok.

Jegyzői konferencia

Dunaújváros-Rácalmás - A Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma 2013. szeptember 24-25-én Dunaújváros mellett, Rácalmáson tartja soron következő ülését a Jankovich-kúriában. A nagyvárosok címzetes főjegyzői és jegyzői az érintett szaktárcák államtitkáraival illetve a szakmai intézmények vezetőivel tanácskoznak. A kétnapos ülés keretében tárgyalnak a törvényességi felügyelet gyakorlásának új eszközeiről, aktuális kérdéseiről, konzultálnak a köznevelési, a kulturális, közgyűjteményi intézmények átadás–átvételével és a működtetéssel kapcsolatos jelenlegi tapasztalatokról és a jövőre vonatkozó elképzelésekről, valamint a helyi adókról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!