Hétköznapi dekorációként és ünnepi díszként is megállja a helyét

2020.11.07. 15:00

Szalvétából hajtogassunk színes rózsát

Minimális beruházással készíthetünk szebbnél szebb díszeket akár szalvétából is. A színeket az évszaknak és a berendezési tárgyaknak megfelelően kedvünkre variálhatjuk.

Héjj Vivien

Fotó: Héjj Vivien / Fejér Megyei Hírlap

A hűvös idő beköszöntével szívesebben kuckózunk be a négy fal közé, ami persze nem jelenti azt, hogy a beltéren töltött idő haszontalan lenne. Az őszi–téli időszakban lényegesen több időnk jut olyan dolgokra, melyekre az év többi szakában eszünkbe sem jutna időt szánni.

Ez a néhány hónap remek lehetőség arra, hogy újabb és újabb kézműves technikákat sajátítsunk el, az elkészült tárgyak otthonunk díszeiként szolgálhatnak, sok esetben funkcionális kiegészítők is lehetnek. Az internet számos lehetőséget kínál arra, hogy különféle technikákkal ismerkedjünk, és felfedezzük kreativitásunk olyan szegmenseit, melyekről eddig talán azt sem tudtuk, hogy léteznek.

Kezdő alkotóknak érdemes olyan tevékenységekkel kísérletezniük, amelyek nem igényelnek nagyobb beruházást, hiszen ha mégsem sikerül az alkotás vagy elveszítjük lelkesedésünket, nem kell a kukába dobnunk a megvásárolt eszközöket.

Ebben segítségünkre vannak a szalvéták, melyek garantáltan megtalálhatók minden háztartásban, így pluszköltséggel sem kell számolni, ráadásul ha a végeredmény nem a tervek szerint alakul, akkor is fel tudjuk még használni a gyűröttebb darabokat is.

A különféle vendéglátóipari egységek rendszerint gyönyörű kivitelben helyezik kezünk ügyébe a szalvétát. Mindezek otthoni kivitelezése egyáltalán nem lehetetlen feladat.

Kísérletezhetünk kisebb és nagyobb átmérőjű poharakkal is
Fotó: Héjj Vivien / Fejér Megyei Hírlap

A képen látható citromsárga és bézs színekben pompázó rózsa elkészítéséhez mindösszesen néhány négyzet alakú szalvéta és egy tetszőleges méretű pohár szükséges. Ami a szalvétákat illeti, használhatunk egyszínűt, de bátran variálhatjuk a különféle árnyalatokat, így az asztal egyéb dekorációihoz vagy a konyha hangulatához igazíthatjuk a színvilágot.

Az elkészítés a következőképpen zajlik: fogjunk egy poharat, majd a szalvétát hajtsuk szorosan a peremére úgy, hogy az egyik fele belül, a másik kívül legyen! A külső oldalon legyen a szalvéta „nyitható” fele, ugyanis ez adja majd a virág szirmait. Helyezzük néhány centiméteres csúsztatással egymás mellé a szalvétákat mindaddig, amíg körbe nem érünk – ez a pohár méretétől függően körülbelül hat–tíz darab szalvétát jelent! Több szín használata esetén felváltva rakosgassuk a különböző árnyalatú darabokat! Ha készen vagyunk, fordítsuk meg a poharat, egyik kezünkkel tartsuk meg a virágunk alját, majd óvatosan emeljük le róla a poharat! Ezennel el is készült a virágdekoráció.

Fotó: Héjj Vivien / Fejér Megyei Hírlap

A szalvéták méretétől füg­gően kísérletezhetünk kisebb és nagyobb átmérőjű poharakkal, így különféle méretű dekorációkat állíthatunk elő.

A képen látható virág háromrétegű, huszonnégy centiméter oldalú szalvétából készült. A végeredményhez összesen hat darabot használtunk fel.

Aki esetleg kedvet kapott a szóban forgó virág elkészítéséhez, de a szöveges leírás mellett szívesen végigkövetné az alkotás folyamatát videón is, annak az alábbi videó segíthet:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!