48 perc

2023.10.06. 07:23

A Soros-tervet akarja végrehajtani Brüsszel a migránspaktummal (videó)

Soros György 2015-ben megírt tervét próbálja egyre durvább léptékben megvalósítani a brüsszeli elit a migránspaktummal – vélekedtek a résztvevők a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában, melyben Kulifai Mátét, a Hetek lapszerkesztőjét, Kiszelly Zoltánt, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatóját és Szikra Leventét, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjét a Karácsony Gergelyt körüllengő politikai korrupciós ügyekről is kérdezte Lánczi Tamás.

MW

Soros György magyar származású amerikai üzletember

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Olivier Hoslet

A hirado.hu beszámolója szerint a műsorban a baloldal pénzügyi botrányai mellett a Brüsszel által erőltetett migrációs paktum is terítékre került.

A házigazda felidézte, hogy Márki-Zay Péter tavaly kikotyogta, hogy Karácsony Gergely mozgalma 500 millió forintot kapott.

Innentől kezdve a főpolgármester vesszőfutásba kezdett. Először azt mondta, nem kaptak külföldről semmilyen támogatást

– emlékeztetett rá Lánczi Tamás, majd felelevenítette, hogy azóta már számos egymásnak is ellentmondó magyarázattal állt elő Karácsony Gergely a külföldi támogatásokkal kapcsolatban.

KARÁCSONY Gergely; DOBREV Klára; MÁRKI-ZAY Péter; FEKETE-GYÕR András; JAKAB Péter
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje (k), valamint a korábbi miniszterelnök-jelöltek: Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP, j2), Dobrev Klára (j), Jakab Péter (b2, Jobbik) és Fekete-Győr András (b, Momentum) az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Kulifai Máté szerint a baloldal kampányának egyik legérdekesebb mozzanata Karácsony Gergely visszalépése volt.

Hogy létezik az, hogy váratlanul az esélyekkel szembemenve Karácsony egyszer csak visszalépett?

– vetette fel a kérdést Kulifai Máté, aki rámutatott, hogy az amerikai Demokrata Párthoz közeli körökhöz vezetnek a baloldalhoz érkező támogatások szálai.

Azok, akik a pénzt betették a kampányba, egy másik szereplőt láttak volna szívesen a színpadon, nem Karácsonyt, ezért leszedték, és helyette indították Márki-Zayt?

– feszegette tovább a kérdést a házigazda.

A szponzorok azt láthatták, hogy nem a liberális főpolgármester tudja megszólítani a »kiábrándult« fideszes szavazókat, hanem egy magát jobboldalinak beállító ember

– vélekedett Kiszelly Zoltán, aki nemzetközi példákat említve kifejtette, hogy a globalisták mostanában magukat jobboldalinak beállító figurákat igyekeznek indítani ott, ahol a társadalom fogékony a konzervatív értékekre.

A külföldi támogatásokról szólva Szikra Levente emlékeztetett rá, hogy a baloldal több ízben is kapott pénzt külföldről.

„Folytak be azután is komoly adományok, hogy visszalépett Karácsony Gergely és azután is, hogy elveszítették a választásokat”

– hangsúlyozta Kulifai Máté.

Kiszelly Zoltán a gyűrődésmentes bankjegyek kapcsán emlékeztetett rá, hogy az uniós szabályok szerint csak tízezer eurót lehetne készpénzben áthozni a határon.

Lehet, hogy ezt nem a londoni vagy az amszterdami magyarok hozták, hanem egy diplomataautó

– vélekedett a politológus.

Lánczi Tamás azt is firtatta, előfordulhat-e az, hogy a DK kiáll Karácsony mögül és nem támogatja majd a jövőre esedékes önkormányzati választásokon?

„A DK arra játszik, hogy a kerületi polgármester-jelöltek közül minél többet ő állíthasson”

– magyarázta Szikra Levente, aki szerint Gyurcsány Ferencnek nem az a fontos, hogy ki ül a főpolgármesteri székben, hanem az, hogy milyen közgyűléssel dolgozik együtt a főpolgármester.

Az Európai Unió által erőltetett migránspaktummal kapcsolatban Lánczi Tamás rámutatott, hogy kötelező migránsszétosztási rendszert akarnak bevezetni és pénzbüntetéssel sújtani azokat az országokat, amelyek nem hajlandók befogadni az illegális bevándorlókat.

„Ez kísértetiesen ugyanaz a terv, amit 2015-ben Soros György megírt”

– szögezte le a házigazda.

Ugyanazt a tervet próbálják egyre durvább léptékben átültetni

– reagált Szikra Levente, aki hangsúlyozta, hogy mindez milliárdos nagyságrendű fizetési kötelezettséget jelentene Magyarország számára, miközben hazánk már több százmilliárd forintot költött a schengeni külső határok védelmére, ráadásul Brüsszel is tartozik hazánknak sok milliárd euróval.

„Amellett, hogy nem fizetik meg a nekünk jog szerint járó pénzeket, még a migrációs politikánk büntetéseként további pénzeket akarnak tőlünk elkérni. Érzek itt némi igazságtalanságot”

– fogalmazott Szikra Levente.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában