tragédia

2017.10.27. 11:34

Veronai buszbaleset: újabb részletek

Az ütközés után eszméleténél, de sokkos állapotban volt az autóbusz sofőrje – derült ki az olasz rendőrség jegyzőkönyveiből, amelyhez a szülők csak most jutottak hozzá. A tragédia január 20-án történt.

Fotós: AFP

A sofőrre a rendőrök találtak rá az autópálya szélén. Az autóbusztól nem messze állt, a sztrádáról a hídra felvezető kijáró elején, de a kiérkező járőröknek nem tudta megmondani, hogy ki ő – írja a borsonline.hu.

A rendőri jelentésben az áll: Száznyolc­vanöt centi magas, testes alkatú férfi, körszakállal. Feje vérzik, homlokán mély vágás látható. Állkapcsa is megsérült, néhány foga kitört. Fejét a szélvédő, jobb lábát a karosszéria egyik eleme találta el. A mentő a veronai idegsebészetre szállítja.

A sofőrt a baleset után előbb a veronai Borgo Trento kórházban, majd Budapesten a Honvédkórházban ápolták.

A lap szerint a szülők azt tervezik, hogy a közelgő évforduló alkalmából elzarándokolnak Franciaországba, ahol a gyerekek a végzetes baleset előtt síeltek, útközben pedig megállnak Veronában is, hogy megemlékezzenek az áldozatokról.

A balesetben tizenheten vesztették életüket, és huszonhárman sérültek meg. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott, egy franciaországi síelésről tartottak hazafelé.

Borítókép: AFP PHOTO / Vigili del Fuoco

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában