Vezetõi változatok

Van a nyugodt, megfontolt, némileg önzõ típus, aki úgy gondolja, egyedül közlekedik, más le van... ejtve. Behajt a keresztezõdésbe, balra fordul, aztán csigalassúsággal halad tovább. Elégedett, õ már átjutott. Akad olyan, aki szórakozik is zöldnél nem indul, bevárja a sárgát, akkor kilõ, hátha a másik ott ragad. Létezik az ugrálós-szivatós fajta. Szinte belebújik a kocsi seggébe, majd letol az útról, hirtelen sávot vált, bevág a másik elé, lehetõleg úgy, hogy a fékre kelljen taposni. Mégis õ rázza az öklét.
A rend egyenruhás õrei is többfélék. Egyik-másik városban rááll a 48-ra, autópályán a 128-ra, és talán elégedetten konstatálja, milyen méretes karaván araszol mögötte. A másik rohan szolgálni és védeni, úgy váltogatja a sávokat, nyomja a gázt, mint a Taxi sofõrje. Ha más csinálná, talán meg is állítaná. S persze találkozik az ember kombinatív egyéniséggel is. Múltkor a keresztezõdésig a sávváltós-cikázós stílust hozta, a lámpánál türelmesen megvárta a quotnarancssárgátquot, aztán kilõtt. Én ott ragadtam.
S nem dudáltam. Még megbüntettek volna.