Olimpia

2012.08.09. 15:19

Kozák Danuta: ''Kizártam a külvilágot''

Szerdán két arany, csütörtökön egy arany és két ezüst lett a magyar mérleg a Dorney-tavon, kajakosaink ismét kitettek magukért. Kozák leiskolázta a mezőnyt, a férfi négyes bravúrral szerzett ezüstöt, viszont a Janics-Kovács páros elveszítette veretlenségét, második lett.

Horog László

„Szétütöm a vizet!” – mondta szerdán, késő délelőtt Kozák Danuta, nem sokkal azután, hogy átvette az aranyérmet a női négyesek  futama után, s a másnapi, egyesre terelődött a szó. A 25 éves sportoló, Csipes Ferenc tanítványa nem titkolta, aranyra hajt ott is, ennek szellemében készült az 500 méteres erőpróbára. Míg szerdán szakadó eső fogadta az evezős- és kajakpályára, Etonba érkezőket, ma remek időben kezdődhetett az erre a napra rendelt négy finálé.

Az elsőben, a kenus párosoknál ezúttal voltunk érdekeltek. Szerdán a férfi kajakosoknál, egyesben nem volt magyar finalista, másnap a másik szakágat nem képviselte honfitárs. Ahogy nincs a nemzetközi élmezőnybe tartozó kajakosunk egyesben – párosunk szerencsére van, ez Dombi és Kökény fényesen bizonyította – ugyanúgy nincs C-2 1000 méteres párosunk sem. Kolonics György négy évvel ezelőtti halálával nagy űrt hagyott maga után.



A németek diadalát hozta a futam, amit mi, magyarok nem igazán figyeltünk, ugyanis következtek a férfi négyesek. A Kammerer dirigálta magyar kvartett a legjobb idővel érkezett a fináléba, ami előrevetítette, hogy érmük nem lenne meglepetés. A rendkívül magabiztos ausztrálokat megverni nem volt esélyük, de második helyezésük után a piros-fehér-zöldbe öltözött szurkolók úgy ünnepelték a vezérevezőst, mint Sydneyben és Athénban, amikor ötkarikás aranyait szerezte.

- Úgy gondolom, nem elvesztettük az aranyat, hanem megnyertük az ezüstöt. Úgy éreztem, jövünk az auszikra, ugyanakkor a többiek is jöttek ránk. Ha van még tíz méter, talán befogjuk a vezető négyest, de az is lehet, minket érnek utol a többiek. Jó volt ez így, elégedett vagyok az ezüsttel. Elkészültünk az erőnkkel, kihajtottunk magunkat – mondta Kammerer. A hajóban mögötte ülő Tóth Dávid boldogan mutatta az ezüstérmét és szorgalmasan bólogatott Kulifai Tamással egyetemben. Ezt tette negyedik társuk, Paumann Dániel is, aki hozzátette: azért örül különösen az ezüstnek, mert pár hónapja akadt szakember, aki állította, az egység ebben az összeállításban döntőbe sem kerül.



Következett a hölgyek 500 méteres fináléja, a nyár eleji Eb-n a Kozák Danuta vereséget szenvedett a német Katrin Wagner-Augustintól, aki ezúttal a döntőbe sem került. Versenyzőnk viszont ott volt, s rendkívül imponáló lapátolással utasította maga mögé a mezőnyt, mögötte tisztes távolságban érkezett az ukrán Inna Oszipenko-Radomszka és a bronzérmes, dél-afrikai Bridgitte Hartley. „Minden úgy történt, ahogy elterveztem. Elrajtoltam, kizártam a külvilágot, nem figyeltem semmire, csak ütöttem a vizet, biztosan fáj is neki... Az utolsó ötven méteren érzékeltem a magyar drukkereket, nem tudtam, azért van a hatalmas őrjöngés, mert nagyon vezetek, vagy azért, mert hatalmas meccsben vagyok. Szerencsére előbbi zajlott. A célban mertem először körülnézni, akkor láttam, hogy a többiek jóval mögöttem érkeznek” – mondta boldogan Kozák Danuta.

A női párosok 500 méteres döntőjében szereplő Kovács Katalin-Janics-Douchev Natasa duó túl azon, hogy a legjobbnak bizonyult Athénban és Pekingben, ezen a távon világversenyen soha nem szenvedett vereséget. Ezúttal azonban meg kellett elégedniük a második hellyel, a német kettős, Franziska Weber és Tina Dietze jobbnak bizonyult. A mieink rendkívül csalódottan fogadták a vereséget. ”Nem tudok örülni az ezüstnek, a négyes után párosban is egyértelműen nyerni szerettem volna. Az elejétől a végéig küzdöttünk, de a németek ezúttal nagyon meggyőzőek voltak” – közölte Kovács Katalin. Társa, Janics-Douchev Natasa is roppant szomorúan nyilatkozott.



- Csalódott vagyok, nem mentünk igazán jó pályát. Bár kihajtottam magam, talán ma nem voltunk elég harapósak, a németek gyorsabbnak bizonyultak, jobban akarták a győzelmet. El kell felejteni ezt a futamot, s koncentrálni a szombati, 200-as döntőre, ahol a célom a győzelem. Más nem is lehet.
Edzőjük, az 1988-ban, a férfi négyessel ötkarikás bajnok Csipes Ferenc bár átérzi a lányok fájdalmát, úgy érzi, nincs tragédia, nem kell szégyellni az ezüstöt. Szerinte az történt, hogy míg a korábbi években Kovács Katiék rajtolták le a többieket, ezúttal a németek kapták el jobban a ritmust, elmentek a mezőnytől és előnyüket végig megtartották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!