Sujtás, zsinór, paszomány - magyar katonai viseleti hagyományok

Az egyes történelmi korszakok katonai viseleteibe Baczoni Tamás őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Egyenruha és Felszerelés Gyűjtemény gyűjteményvezető muzeológusa vezette be a hallgatóságot, aki azzal kezdte, hogy a magyar katonai viselet hagyományai – miként a magyar katonai tradíció általában – hosszú múltra tekintenek vissza. Az egyenruhák azonban sokszor és sokat változtak viharos történelmünk folyamán. Ha feltesszük a kérdést, mitől magyar a ruha, arra egyértelmű válaszként a zsinórozás nevezhető meg. Ez az egyébként keletről származó ruhazárási mód – a ruha gombjaira visszahurkolt zsinórt kell ráakasztani – a huszároknak köszönhetően vált „magyarrá” és került tovább számos helyre a világban. 

Még Görgey sem tudta kifizetni

A modern katonai egyenruhák az állandó hadseregek létrejöttével születtek meg a 18. században, Magyarországon Mária Terézia uralkodása idején. Abban az időben a magyar gyalogos katonák még németes, de némileg már „kompromisszumos” ruhát viseltek: szűk nadrág, német kalap és fehér kabát, amin már megjelent a zsinórozás. Később ez a szűk nadrág, elülső, felső részén zsinórral díszítve, magyar nadrág néven vált ismertté. Nagy változást hozott az 1848-49-es időszak, amikor a semmiből hirtelen felállított magyar honvédségnek egyenruhát kellett kreálni. Az új sereg alapját a császári és királyi ezredek magyar seregei adták, melyek katonái hazajöttek és magukkal hozták egyenruhájukat. Ebből lett a huszárruha. A keleti kaftánszerű kabát rövidülésével ekkor született meg a derékig érő dolmány. A rajta lévő ikonikussá vált sűrű, fémszálas zsinórozás, szép volt ugyan, de rettenetesen drága! Görgey huszártiszt korában azért kérte át magát egy másik huszárezredbe, 

 A zsinórozást a fémszálak miatt időről időre amúgy is cserélni kellett, a fém ugyanis oxidálódott. A sűrűn zsinórozott dolmány így aztán ritkábban hordott díszruhává vált és megszületett az olcsóbb változat: a kevesebb, gyapjú-, vagy selyemzsinórral díszített zeke. Az egyenruha színe barna lett, ugyanis ehhez fértek hirtelen hozzá a forradalom idején abban az óbudai raktárban, melyben a császári és királyi tűzérek egyenruháihoz tároltak pótanyag készleteket.

Nem a divat a fő szempont

Az 1867-es kiegyezést követően 1869-ben ismét felállították a magyar királyi honvédséget, aminek természetesen új egyenruhát varrattak. A magyar nadrág maradt, a zsinór helyett azonban egy medvekaromnak nevezett díszítést alkalmaztak. A korszakban a katonák mellett egyre szaporodtak az egyenruhát viselő szervezetek – pl. koronaőrök, darabont és más testőrség, stb. – amelyek ruháin viszont nem csak megmaradt, de egyre díszesebb lett a zsinórozás, a forma és a szín sok esetben jelentéssel is bírt.

A 19. századot követően vált a magyar egyenruha anakronisztikussá – más szóval régiessé -, mivel tervezői igyekeztek valamilyen formában megjeleníteni a korábbi katonai viseleti hagyományokat. Az is igaz, hogy az egyenruhák általában lassan követik a divatot, de nyilvánvaló, hogy nem a divat az elsődleges szempont a tervezéskor. Az egyenruha minden részletében szabályozott viselet, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy viselői – korszaktól függetlenül - ne próbálták volna meg apró trükkökkel divatossá tenni. Hogy miért? Mert a katonák nem hordtak civil ruhát. 

Látni, de nem látszani!

A hadsereg maga is anakronisztikus intézmény – jegyezte meg az előadó -, vagyis a saját hagyományaiból táplálkozik. Jól érzékelhető volt ez a Horthy-korszakban, amikor a kiegyezés időszakát, az úgynevezett boldog békeidőket – és ezzel együtt a tisztek régi tekintélyét - próbálták visszahozni. Igaz, a zsinóros mente csak díszruhaként jelent meg az egyenruhák között. A harctéren ekkor már régen nem hordtak színes egyenruhákat, amiknek annak idején az volt a funkciójuk, hogy jól láthatók legyenek a vezérkar számára a fegyverek füstjébe burkolódzó csatatéren a saját katonáik, illetve azok is megismerjék a távoli dombról a csatát figyelő hadvezérüket. Az első világháborúban már az volt a jó, ha a katona láthatatlan. Az 1908-ban bevezetett csukaszürke egyenruha nadrágján ugyan még ott az arany zsinórozás, ám a háborús évek alatt ez is feledésbe merült. 

A vállalhatatlan tábornoki egyenruha

Aztán, ahogy Baczoni Tamás fogalmazott, a politika szépen belegyalogolt a katonai öltözködésbe. A tiszavirág életű Tanácsköztársaság idején mindent eldobáltak, ami a császári időkre emlékeztetett, az egyenruhák terén is jöttek az egyszerű, dísztelen ruhák, meg a Lenin-sapka, amit aztán ismét a nagytollas verzió váltott fel a két háború között. Ekkor, feledtetni akarván a vesztes háborút, a csukaszürke színt is kivonták a forgalomból és jött megint az úgynevezett tábori barna. A tisztek díszegyenruháján ismét megjelent a zsinór, de az alacsonyabb rangú katonák csak sujtást kaptak a gallérra varrt rangjelzés díszeként.

A második világháborút követően minden régi hagyomány kiveszett a katonai egyenruhákból, amelyek egészen a rendszerváltásig a szovjet mintát követték. A magyaros viselet csak a díszhuszár alakulatnál jelenhetett meg, akik az éves katonai díszszemléken stilizált, 1848-49-es egyenruhájukban vezették fel az eseményt. A tábornokok rövid ideig létező, Balatonkék egyenruhája 

Hamar be is tiltották. 

A hagyományok ismét fontosak

A zsinóros-sujtásos magyar katonai viseleti hagyományok csak a rendszerváltás után kerültek ismét elő. Számos terv született az új egyenruhára, ám végül csak a vállapokon tért vissza a Horthy-korból ismert sujtásos megoldás. Ez alól kivételt képez a „parádés” katonazenekari viselet, de például a parlamenti őrség vagy a Ludovika zászlóalj díszruháján is újból megjelent a zsinórozás. Az egyenruhák átalakításának, megreformálásának igénye időről időre előkerül, ám Baczoni Tamás szerint az erre született megoldások szakmai szemmel nézve, ma sem midig szerencsések.