A vízimalmoktól az első fürdőzőkig - A fehérvárcsurgói víztározó története (2. rész)

(Az előző részben a Fehérvárcsurgói-víztározó római korig nyúló történetéről írtunk, a befejező részben a középkortól napjainkig tartó időszakot vesszük górcső alá.) 

A Mátyás korabeli oklevelek felsorolásában szerepel egy halastó is, ami több mint valószínű, hogy a római kori tó fennmaradását, tovább élését és használatát jelenti ebben az időben. Az 1536-os, Bakith (Bakics) Pál és Dalmady Sebestyén (a fehérvári keresztesek parancsnoka) közti, a keresztesek tulajdonát képező földterület, szántó- és káposztaföld bérbeadásáról szóló oklevél szerint pedig ehhez a területhez egy kaszáló is tartozott, amely régen halastó volt, és a csurgói jobbágyok bérelték. Mindebből levonható következtetés, hogy a római korban megépített völgygát és halastó a birodalom megszűnése után több évszázadon keresztül is fennmaradt, használták, és egy időre az 1440–1536 közötti évtizedekben tűnt el.

Nem véletlen az „egy időre” megfogalmazás, hiszen az ide érkező törökök gátat emeltek a római alapok felett, vélhetően az 1600-as években a Gaja felduzzasztása érdekében. (Ennek maradványai is előkerültek az 1971-es feltárás során.) A település legendái közé tartozik, hogy a duzzasztás egyik indítéka fürdő létesítése volt. Másik tudni vélt cél: a felduzzasztott vízzel kívánták Fehérvárt elönteni. A következő verzió szerint ennek pont az ellenkezője volt a szándék; a várost körülvevő mocsarak kiszárítása!

Ugorjunk egy nagyot! Az 1960-as évek második felében döntés született a ma is látható víztározó tervezésére, megépítésére. A kivitelezés 1970-ben indult meg a meder földmunkáival, a töltések, gátak kialakításával, a Gaja új medrének kiásásával, a vasbeton műtárgyak és zsilipek létrehozásával. A tározó megépítése 1972 augusztusában fejeződött be, és ősszel megkezdődött a Gaja duzzasztása, a meder vízzel való feltöltése, ami 1973 elejéig tartott, a tervezett vízmagasság elérésével. Az akkor kialakított tó területe 34 hektár volt, a tervezett maximális feltöltéssel ez 223 hektárra növekedhetett. Már abban az évben, nyáron megjelentek a strandolók a tó körül.

Víz alá került a Fehérvárcsurgót Gúttamásival összekötő közút egy szakasza, helyette a tavat elkerülő új utat építettek. Víz alá került az a Gaján átvezető híd is, amely vámszedő helyként működött évszázadokon keresztül, mivel Csurgónak árumegállító és vámszedő joga volt. Elbontásra és a víz alá került a Spergés a Sulák-malom. Ezzel véglegesen hullámsírba került az évszázadokon át igen fontos tevékenység, a vízimolnárság is. Víz alá kerültek a csurgói káposztaföldek is, ami az itt élők számára évszázadokon át fontos bevételt jelentő növény termesztésének megszűnését jelentette. A török időkben külön adótételként szerepelt az itt termelt káposzta. De a Rákosi-korszakban is beszolgáltatási mennyiséget írtak elő a fejes káposztára. Még az ötvenes években is kocsmai verekedés tört ki a „csurgóiak, pulutykások!” mondatért. De mára már feledésbe merült a 20. század fordulójáról származó kortesvers következő, csipkelődő sora: „Csurgóiak nagy hasába, békát főznek káposztába…” A víztározó létrehozása nagy változást jelentett annak tágabb környezetében is. Megkezdődött a hétvégi telkek parcellázása, elindultak az ottani építkezések. Ipari üzemek alakítottak ki itt dolgozóik számára pihenést, kikapcsolódást jelentő üdülőházakat. Ez a folyamat napjainkban is tart, többen nemcsak üdülés, pihenés szándékával vásárolnak itt ingatlant, hanem állandó tartózkodás céljára is. Folyamatosan bővül a turizmus, a Károlyi-kastély, a víztározó és a Gaja-szurdok felkerült a kéktúra útvonalának térképére. Az elmúlt évek során maga a víztározó, annak közvetlen környezete és építményei komoly „ráncfelvarráson” esetek át a tárolókapacitás növelése céljából.

A Gaja patak pedig hol csendes, hol csobogó, nagyon ritkán haragvó szemlélője ezeknek az eseményeknek, változásoknak, átalakulásoknak. Kitartóan végzi évezredeken átívelő munkáját; segíti és lehetővé teszi, hogy forrásának vízcseppjei eljussanak a tengerekig, az óceánokig, és részesei legyenek az örök körforgásnak. Kedves olvasó, ha erre járva letelepszik fákkal övezett partjára, és elcsendesedik, néha meghallhatja üzenetét: „A vízcsepp kivájja a követ!”