tüntetés és gyilkosság

2020.10.30. 07:15

Fejér évfordulós emlékei – Mi történt október 30-án?

Legújabb sorozatunk a Fejér évfordulós emlékei, a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjti egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain. Nézzük tehát, miről számoltunk be az egyes években október 30-án.

FMH

Túlteljesítéssel zártak

1970-ben ezen a napon a Fe­jér Megyei Hírlap címlapon közölte, hogy a Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalata – amely ebben az évben ünnepelte a vállalatalapítás 20. évfordulóját – túlteljesítéssel zárta az aktuális negyedévet is. „Csurgai Horváth József főmérnök ismertette, az első három évnegyed eredményeit, amelyek összességéből nyugodtan levonható az a következtetés, hogy az utóbbi évek legkiemelkedőbb sikerével köszöntik a vállalati évfordulót, s a X. pártkongresszust” – olvasható a lapban. Az ipari termelés területén 126,8 százalékos teljesítést produkáltak az adott évben. Emellett az alaptevékenységen túli munkavégzésben 24,8 százalékos tervtúlteljesítést mutattak ki az első három negyedévről. Ezt a címlapot itt tekinthetik meg.

Vihar előtti csend Móron

Ezzel a címmel közölte az 1990. október 30-án megjelent lapszám a móri eseményeket. Ezekben a napokban ugyanis az újonnan megválasztott polgármester, Ertl József ellen tüntetett a lakosság. A polgármester az események tükrében így nyilatkozott: „Kedden (azaz ma) 9 órára konzultációra hívtam össze a képviselő-testületet. Remélem, az érdekegyeztető tárgyalások eredményeként megoldódnak a problémák. Ha végre helyreáll a rend, majd elmondom az igazságot!”

Ezen a napon éppen csend volt a településen, azonban az idegek pattanásig feszültek. Az 1990-es lapszámot itt tudják megnézni.

A zámolyi gyilkosság

Húsz esztendővel ezelőtt ezen a napon kezdődött a Fejér Megyei Bíróságon az 1999. augusztus 28-án Zámolyon történt emberölés és garázdaság bűntetteinek tárgyalása. A csákvári 20 éves Cs. Ferenc megölésével K. Krisztiánt vádolta az ügyészség, további hat társát garázdaság miatt állították a bíróság elé. A hat további vádlottból három az idézésre nem jelent meg a bíróság előtt. Ezt a lapszámot itt tekinthetik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!