2012.03.14. 06:10
A férfiaknak ajánlják
Mór - 2013-as naptárat jelentetett meg a Forgatós. A Nánási Pál által készített fotókon a néptáncegyüttes 19 hölgytagja szerepel. A képek bizonnyal megmozgatják a legtöbb férfi fantáziáját.
Nem éppen szokványos az a 2013-as naptár, amelyet a móri Forgatós néptáncegyüttes jelentetett meg. Különösen nem szokványos egy olyan művészeti csoportról, amely immáron tizenkét esztendeje foglalkozik az autentikus magyar folklór ápolásával, népszerűsítésével. A naptáron az együttes 19 hölgytagja szerepel, olykor meglehetően pikáns beállításokban. A naptár vélhetően nagy sikert arat majd a férfiak körében, és talán még azt is megérjük: a vidéki autószerelő műhelyek falát nem fotómodellek, hanem néptáncos lányok képei díszítik majd.
Az Öreg Prés fogadó népies milliőjében, öreg tárgyai közt készített művészi felvételek Nánási Pált dicsérik. A képek készítésekor szükség volt a néptáncosok állóképességére, hiszen a fotózás reggel kilenctől éjjel kettőig tartott - tudtuk meg az együttes egyik tagjától, Möllmann Évától, aki úgy véli: a rendhagyó képek alkalmasak arra, hogy olyanok figyelmét, érdeklődését is fölkeltsék a néptánc iránt, akik eddig közömbösek voltak. Ugyancsak a Forgatóssal kapcsolatos friss hír, hogy az együttest a minap a budapesti Hősök terén láthatták a járókelők. Ez nem előre leegyeztetett fellépés volt, csak amolyan örömtánc, ami azonban alkalmas volt arra, hogy megállítsa néhány percre az embereket. Az együttes úgy tervezi: hasonló produkcióval a közeljövőben más városokban így Székesfehérváron is előrukkolnak majd. A Forgatós további tervei között saját honlap elindítása is szerepel, s az együttes megtalálható az egyik legnépszerűbb közösségi portálon. A tagok között már eddig is voltak több korosztály tagjai a tinédzserektől a negyvenesekig, de a jövőben kifejezett senior és ifi csoportot is létre kívánnak hozni. A pikáns naptár 12 plusz egy oldalból áll: a 2014. januárját feltüntető oldalon csoportkép látható.