Mezőföld

2011.03.03. 03:29

A helyiek munkásságát elismerő címmel jutalmazzák Abán

Aba - Az idén is átadták az Abai Kultúráért és Közösségért Díjat. Tovább bővült a hét végén az abai életfa, ekkor adták át a kitüntető címeket a közösségi ház színháztermében.

Miskei Anita

A múlt hét végén - immár hagyományosan - ennek szellemében adták át a kitüntető címeket azoknak, akik mernek cselekedni is. Igaz ugyan, hogy ezúttal némi szomorúság ölelte körül a rendezvényt. Mert bár sokan vannak, akik aktív tagjai a közösségnek, nincs már közöttük Régerné Bögyös Zsófia. A pedagógust tragikus hirtelenséggel ragadta el a halál tavaly ősszel egy kiránduláson. Őt ezúttal munkásságáért posztumusz Arany Katedra Emlékplakettel jutalmazta a minisztérium, valamint az Abai Kultúráért és Közösségért Díjjal is kitüntették.

Sokan érdemesek még a címre, a helyiek többsége ugyanis szeretné még jobbá, minőségibbé fejleszteni a közösséget, amelyben mindennapjait éli. Ezért kitüntették a díjjal, s az abai életfára is felkerül Szemerei Józsefné, aki korábban képviselőként, a testület tagjaként is hasznos, aktív részt vevője volt az abaiak csapatának. Ugyanígy megjutalmazták a címmel Bordás Józsefet is, aki a helyi sportért vállalt feladatokat, áldozatos munkájával érdemelte ki az elismerést. Kiss János bodakajtori lakosként kapta meg a címet. János az ottani közösségi élet mozgatórugója, s a természetjáró egyesület tagjaként járul hozzá a település szépítéséhez, népszerűsítéséhez. Ezért vehette át ő is február 26-án, szombaton a díjat. Amelyet nem csupán egyének, de közösségek is kiérdemelhetnek. Ezúttal az Abai Vadásztársaság munkásságát méltatták a kultúr közösségi ház színháztermében. A díjátadót ünnepi műsorral fűszerezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!