A székesfehérvári néprajz szakos hallgatók kirándulása Fejér megyében

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartottam előadásokat Közép-Európa néprajzáról, ahol a néprajzi doktori iskola megalakításában is részt vettem a német néprajztudomány eredményeit és problémáit tárgyaló előadásaimmal. 1991 nyári félévében a Müncheni Egyetemen tartottam magyar néprajzi szemináriumot. 1997-től a Kodolányi János Főiskolán Andrásfalvy Bertalantól átvettem a néprajzi előadásokat. A szigorú szakmai követelményeken túl igyekeztem a hallgatókkal jó kapcsolatot kialakítani, velük lehetőség szerint az órákon kívül is foglalkozni. Pesti hallgatóimat, a doktoranduszokat meghívtam Fehérvárra, a város, a múzeum, az itteni néprajzi értékek megismertetése érdekében. Eljöttek velem Mohára a farsangi tikverőzésre is. Tanulmányi kirándulásra vittem őket Szentgálra, a bakonyi királyi vadászok utódainak falujába. Magyarpolányban a ciszterci templomot, a műemlék kálváriát és a kitelepített németektől ránk maradt árkádos tornácú házakat néztük meg.

A kilencvenes évek végén egyedül Székesfehérvárról három egyetemünkön négy néprajz szakos hallgató tanult: Gärtner Petra az ELTE-n, Nagy Veronika és Városi Ágnes a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Murányi Zsófia a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Valamennyiükkel tartottam a kapcsolatot: a Magyar Néprajzi Társaság Ethnographia folyóiratának szerkesztőjeként felkértem őket könyvismertetések írására. A bemutatott új néprajzi szakkönyv az ismertetőé lett, ráadásul egy szerény szerzői honorárium is került mellé a diákzsebbe. Gärtner Petra már korábban felkeresett minket: Szilágyi Miklós tanár úr népi vadászati szemináriumára készülő dolgozatához a lépes madárfogásról kért tőlünk segítséget. Nagy Veronikát és Városi Ágnest a Fejér megyei honismereti táborok résztvevőiként jól ismertük. Veronikát édesanyja révén is, aki a Szent István Király Múzeum főkönyvtárosaként dolgozott. Ugyanígy Murányi Zsófiát, akinek édesapja a ciszterci Szent István Gimnázium tanára volt. A négy lány közül három itt érettségizett, a negyedik, Petra Pesten, a Patrona Hungariae Katolikus Leánygimnáziumban. Korjelenség, hogy valamennyien lányok voltak, holott korábban, az 1930-as évek végéig csak férfiak lettek etnográfusok. Közülük ketten a népzenével-néptánccal is eljegyezték magukat: Murányi Zsófia a fehérvári Meggyfahéj zenekar prímásaként, Nagy Veronika az Alba Regia, majd a Los Andinos táncegyüttes táncosaként. Sodródásukat a néprajz felé ez is erősítette.

Arra gondoltam, hogy a lányokat egy tanulmányi kirándulás keretében megismertetem Fejér megye néprajzi értékeivel, ezzel is megpróbálom őket Fehérvárhoz, a múzeumhoz közelebb hozni.

Kirándulásunkra az egyetemi tanév megkezdése előtt, 1998. szeptember 3-án került sor. Indulás előtt fénykép készült róluk diák elődük, Reguly Antal néprajztudós emlékdomborművénél, aki 1828–33 között tanult a ciszterci gimnáziumban. Utunk első állomásán, Sukorón a Néprajzi Házat, Fejér megye első, 1968-ban megnyílt tájházát tekintettük meg. A következő fényképek a velencei Bence-hegyen egy népi műemlék présház előtt és Szent Orbán szőlővédőszent szobránál készültek, a Panoráma úti parkoló szélén, az 1786-ban épült dézsmapince előtt. Felkerestük a velencei Főszegen az 1994-es horgász-világbajnokság alkalmából megnyílt Halászházat is, de zárva találtuk.

Nadap régi kőbányájában a hazánk térképészeti alappontjául szolgáló szintezési ősjegyen kívül a templom mögötti kőkerítést is megnéztük, amely annak a régi templomnak a ma kerítésül szolgáló falmaradványa, ahol 1800 decemberében megkeresztelték a szomszédos Pusztanyéken született Vörösmarty Mihályt.

Lovasberényben Ütő Endrének, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főigazgatójának vendégei voltunk. Megcsodáltuk a műemléki elveknek megfelelően helyreállított másfél évszázados parasztházát, fafaragásait, hátul, a kerámiaműhelyben megformált szobrait, amelyeket az operaénekes az ószékely népballadák szereplőiről készített. Utóbbiak Városi Ágnest különösen érdekelték, mivel ő is agyagozott. Megnéztük a romos Cziráky-kastélyt is, amelyet Ütő Endre kezdemé­nyezésére az itt rendezett ko­moly­zenei hangversenyek bevételéből próbáltak rendbe hozni.

Utunk óta két évtized telt el. A lányok hamarosan megkapták etnográfusi diplomájukat. Örömmel állapíthatom meg, hogy közülük hárman ma is muzeológusok. Gärtner Petra ugyan művészettörténész a Szent István Király Múzeumban, de a néprajzhoz sem lett hűtlen. A hatvanadik születésnapomra megjelent ünnepi kötetben a lépes madárfogásról írt tanulmányt. Olvashattuk szép írását érdi pékmester nagyapja pályafutásáról. Ő rendezte Cecén a Csók István Emlékmúzeum új állandó kiállítását. Utóbbi kapcsán megszerezte a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének a nagy festő néprajzi tárgyait, amelyeket mintaszerűen feldolgozott. A Hetedhét Játékmúzeumban látható Réber László grafikusművész állandó kiállítása, és számos sikeres időszaki kiállítás rendezője (pl. a római iskola alkotásaiból, a romkert műemléki kialakításáról).

Nagy Veronika a Debreceni Egyetemen doktorált néprajzból 2008-ban, s a mohai tikverőzést középpontba állító, Egy lakodalmi és farsangi népszokás funk­cionális elemzése az alkalom összefonódásának tükrében című disszertációja nyilvános védésén az egyik hivatalos bíráló lehettem. Előbb a Gödöllői Városi Múzeumban dolgozott, ahol a Népművészet a gödöllői művésztelepen című kiállítás egyik rendezője volt. Bemutatták, hogy a gödöllői művészek milyen szerepet játszottak a magyar népművészet felfedezésében, népszerűsítésében. Majd elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia hároméves Bolyai János kutatói ösztöndíját. Székesfehérváron ő teremtette meg a Hetedhét Játékmúzeumot, rendezte állandó kiállítását, szervezi évről évre az országos jelentőségű játékszimpóziumokat. Jelenleg igazgató­helyettes a Szent István Király Múzeumban.

Városi Ágnes Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban kapott néprajzos muzeológusi állást. Jelenleg a győri Xantus János Múzeum etnográfusa.

Szakmai eredményeik, sikereik fényében örömmel tekintek vissza a két évtizeddel ezelőtti néprajzi kirándulásunkra.