Légitaxit rendelnék!

2022.08.20. 15:00

Futurisztikus fejlesztés magyar résztvevőkkel

Rövidesen ismét megrendezi a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület hagyományos légiparádéját, a szervezés gőzerővel folyik. Mindenki azt reméli, hogy szeptember 11-én ismét olyan látványos, egyben családbarát program várja majd a látogatókat, mint ahogyan történt az a jelenlegit megelőző években, vagy éppen tavaly.

Tihanyi Tamás

Szinte hihetetlen, de igaz: már készül a pilóta nélküli légitaxi

Forrás: FlyNow

Az elmúlt esztendőben is sok pilóta, repülőbarát, a légijárműveket szerető és azokhoz értő emberrel lehetett találkozni a börgöndi repülőtéren. Nekem több ilyenhez volt szerencsém. Nem gondoltam volna, hogy egyiküket rövidesen viszontlátom, ráadásul távol első beszélgetésünk színhelyétől: Németországban.

A szakember – aki éppen munkájának természete miatt egyelőre szeretne névtelen maradni –, egy nem mindennapi, számomra legalábbis már-már utópisztikus fejlesztésen dolgozik sokadmagával (egyébként a projekt résztvevői között ketten vannak magyarok). Mindenesetre miután átbeszéltük a mostanában Németországban is kötelező témákat, azaz szót váltottunk arról, mennyire nem tudja Európa legnagyobb és legerősebb gazdaságával rendelkező országában sem a lakosság, mit hoznak az előttünk álló hónapok, és lesz-e mivel fűteni télen, gondolatban elrepített a talán nem is olyan távoli jövőbe.

Repülő taxikat egyelőre még senki sem üzemeltet sehol a világon, de Kínától Amerikán át Európáig sokan elindultak a fejlesztés útján, van, ahol már a tesztelésig jutottak. A szerkezet lényege, hogy az utazni vágyó beül egy ilyen légijárműbe, telefonjával megadja azt a helyszínt, ahová érkezni szeretne, majd a leginkább helikopterhez hasonlító taxi – pilóta nélkül, műholdas vezérléssel – automatikusan elszállítja őt a kívánt helyre. Előny, hogy egy ilyen repüléshez nincs szükség pilótajogosítványra, képesítésre – némi elszántságra azért biztosan. Az általam megismert légitaxi 50-70 kilométeres távolság megtételére képes, elektromos meghajtású és függőleges fel- és leszálló képességgel rendelkezik. Össztömege eléggé csekély, a rendkívül könnyű, ám annál erősebb kompozit anyagok használata révén a nálunk jól ismert Kamov-helikopterekhez kísértetiesen hasonlító elrendezésű rotorok – mérettől függően – 200-400 kg-ot tudnak a levegőbe emelni. A fülke, illetve a teljes szerkezet szénszál erősítésű műanyagból készül.

A mérnökök gőzerővel dolgoznak, van olyan befektető is bőven, aki lát jövőt a repülő taxikban, így aztán egy sor fejlesztés esetében a finanszírozás egyelőre biztosítottnak látszik. Zavarosabb azonban a jogi helyzet, a szabályozás, amely nélkül lehetetlen egy ilyen járművet biztonságosan üzemeltetni. Az automatikusan, sofőr nélkül haladó és parkoló autókról már sokat hallottunk, de egy légijármű esetében nagyobb a kockázat, hiszen nincs egyértelmű válasz arra, mi történik üzemzavar esetén? Ki a felelős, ha baleset történik? A légtér használata – kivált zsúfolt, városi környezetben – ugyancsak több kérdést vet fel, mint ahányat ma még megnyugtatóan meg lehet válaszolni.

Hazánkban elég nagy port kavart a közelmúltban elfogadott úgynevezett dróntörvény, amely arra tett kísérletet, hogy a drónrepülést szabályozza. Akik azokat a paragrafusokat kitalálták, megsértették a hagyományos repülőmodellezők érdekeit és érzéseit, hiszen lényegében egy kalap alá vették őket az esetenként valóban jogi fegyelmezésre szoruló drónosokkal. E példából is úgy tűnik tehát, hogy a tervezők, a fejlesztőmérnökök gyorsabban dolgoznak a jogászoknál, a fejlődést nem követi elég gyorsan a szabályozás. Annyi biztos, az idő nem áll meg, és mindenki sokkal inkább szeretne hinni abban, hogy az emberi elme nagyszerűségének legújabb bizonyítékait a polgári életben láthatjuk viszont, nem pedig a csatatéren. Inkább kérjünk egy légitaxit, mint szaladjunk az óvóhelyre.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!