Nem éppen bivaly, de a legalább a mienk (videó)

Persze itt sokan kiálthatnak fel, hogy „hohó, kinek a gyerekkora?” Jogos a felvetés. Hát, például a sztálinvárosi srácoknak, és akkor ezzel betájoltuk a kort.

Vasúti minikiállítást rendezett be a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület a helyi állomáson. A Mária-kúttól a kapcsolatbontó présen át a vasúti tengelyig szebbnél szebb alkatrészek hevernek kerítésen kívül és azon belül is. De vitathatatlan, hogy a legnagyobb és leglátványosabb attrakció a Ganz-MÁVAG által 1963-tól 1970-ig gyártott M40 sorozatú dízelmozdony és a mögé akasztott WRbumz 88-71 sorozatú étkezőkocsi.

Lóerő ugyan nincs az utóbbiban, amit 1995-ig gyártottak, viszont paraméterei érdekesek lehetnek a vasút szerelmeseinek. Éppen 30 fő ülhetett le ebédelni a kocsiban, miközben ugyanebben az időben 21-en italozgathattak a bisztrószakaszon, mert igen, külön volt presszó és külön étkezde. A 26,1 méter hosszú szerelvény két forgócsapon ült, amiknek távolsága 19 méter. Ezt az acéljószágot akár 160 km/óra sebességgel is húzhatták, mert erre méretezték tervezői. Nos, az elé akasztott mozdony ezt a sebességet legritkább esetben adhatta volna meg az étkezőkocsinak, mert képességeit 100 km/ órára tervezték, és bizony azt nem is igen tudta túllépni. A Púposnak becézett erőgépet már az ötvenes évek utolsó évében elkezdték tervezni a magyar szakemberek. Vitathatatlanul lassú volt a gőzmozdonyokról történő átállás, de ez nemcsak a világhírű 424-es pazar külsejének és teljesítményének volt köszönhető, hanem annak is, hogy maradandót akartak alkotni. Az M40 sorozatú mozdony első két prototípusát 1963-ra készítették el, de csak 1967-re indult be a sorozatgyártás, méghozzá 7 normál és 3 széles nyomtávú (utóbbi a szovjet testvérek miatt kellett a velük közös határra) járgánnyal. A 16 hengeres Ganz-Jendrassik dízelmotor maximálisan 1200-at fordult percenként és 1000 lóerőt adott le. Indulási húzóereje 16,3 tonna volt. A mozdony össztömege 76 tonna, ami az ütközők között 14,25 méteren fért el. Ezt az erőgépet a legkevésbé sem utasszállításra tervezték, ami abból is egyértelmű, hogy nem tudott fűtést átadni a mögötte levő szerelvényeknek. Elsősorban rendező-pályaudvarok húzogató, tologató masinájaként hasznosították, ritkán teherszerelvények vontatására. Az M40 gyártását 1970-ben befejezték.