Egy harckocsi a csirketelepen… – Autórestaurátornál jártunk

Amikor az öreg, gépi életük végét taposó járművek között sétálok, megcsap a múlt szaga, de az újjászületés reménye is. Mert a sok régi személy- és teherautó, autóbusz jó kezekre, egy igazi megszállottra lett bízva. Ha valaki, ő biztosan életet tud varázsolni a rozsdás karosszériákba, elaggott gumikba, törött üvegekbe.

Béke Antal emlékszik rá, hogy édesapja már ötéves korában magával vitte, ha traktorozott, vagy amikor autóbuszra szállt. Már akkor szerette a járműveket, így aztán nem volt csoda, hogy elég korán motorokat kezdett szerelni. A katonaságnál már Csepeleket újított fel, vezetett Kamazt és Krazt, leszerelése után pedig a Volánhoz került. Később vállalkozóként is fuvarozott, mert a volános életnél egy kicsit jobbat akart magának, de a mindennapi munka mellett igyekezett hódolni szenvedélyének is: mert egy pillanatra sem csökkent a régi járművek iránti vonzalma.

– Amikor el tudtam érni arra a szintre, hogy az életem kielégítő lett, kacsintgattam az öreg járművek, teherautók és motorkerékpárok felé. Ezekkel töltöttem a szabadidőmet, és arra gondoltam, ez még hasznos is lehet – idézi fel emlékeit Béke Antal. Egy fecskefarkú Mercedes volt az első old timer autó a jobbak közül, amit sikerült megszereznie, a teherautók közül pedig egy ugyancsak aggastyán korú Csepelhez jutott hozzá. – Egyre több régi jármű vett körül, jártunk a bemutatókra, bővült a paletta, megesett, hogy két autóval mentem el és hárommal jöttem vissza. Felújítottunk tűzoltóautót, Roburt, Ikarus 630-ast pótkocsival. Ez utóbbi például a röszkei határ mellett állt a földbe süllyedve vagy 15–20 évig. Lementünk, s lábon hoztuk haza, már félig kész van, az a célom, hogy gyönyörűen felújítsam.

Ahogy telt az idő, azt vette észre, hogy kicsi lett a telek. Tíz éve tudott szert tenni egy nagyobb területre, ami előtte marhatelep volt, majd juhot, később csirkét tartottak ott. Ez adta a mai nevét: ma már aki ismeri Tónit, birodalmát csak Csirketelepnek hívja.

– Nagyon sok olyan jármű került hozzám, amelyiknek a felújítását valaki már reménytelennek ítélte, vagy feladta. Például egy Ikarus 256-ost hoztak Németországból, még az NDK-ban futott annak idején, elkezdték felújítani, de nem sikerült nekik. Idekerült hozzám. Nem csináltunk előtte még autóbuszt, de minket ajánlottak. A vége egy 24 milliós történet lett, de mindent felülmúló, nagyon szép munkát tudtunk kiadni a kezünkből. Négyen vagyunk, én is dolgozom, többnyire másnak, kisebb részt magamnak. Örömmel tölt el az elfelejtett járműveket összeszedni, „kiásni” a múltból. Gyakran szó szerint így történik. Próbálunk újítani, retró járműveket állítunk össze meglepetéspartikra, leánykérőkre, más, hasonló rendezvényekhez. Kihasználom a közösségi oldalakat referenciának, és sokan hozzászólnak a látottakhoz, sajnos néha idióták is – mondja.

Rövid videókat készítenek, ahol felújított járműveket mutatnak be úgy, hogy abból mások is tanulhassanak. Olyan ez, mint egy oktatófilm. Nyílt napokat is szívesen szerveznek, megmutatva, mit és miként csinálnak.

– Sok olyan jármű érkezett, amit mások már nem tudtak megcsinálni – mondja Béke Antal. – Londoni busz, hasonlók… Aztán felhívtak, tudok-e orosz járművet javítani? Mondtam, hogy persze. Erre hoztak egy T–34-est. Sokáig egy kertészet virágágyásában állt, de az alsó vészkijáratnál befolyt a víz és minden kirohadt belőle, sok mást pedig elloptak. Eredetileg Csehszlovákiában készült, a Dunántúlon volt hadrendben, egy métert nem tett meg soha, aztán amikor kivonták az állományból, bemutató darab lett belőle. Egy önkormányzatnál betonra állították, régi orosz szokás szerint.

Mi lehet a célja ezzel az acélszörnyeteggel? Ha Béke Antal azt mondja, hogy egyszer még újra működni fog, akkor az úgy is lesz. Lőni persze nem lehet majd vele, ez a szabály, de egyszer elbődül a motorja és újra mozog majd a tank a csirketelepen.