Lóerő

2021.02.14. 08:30

Változás várható a kötelező biztosításban

2020-ban a kárkifizetések csökkentek, a díjbevételek viszont nőttek a biztosítási szektorban. A jegybank fellépése nyomán idéntől változások várhatók a kötelező biztosításoknál.

Korondy Tamás

Jobban járhatnak a buszokra, nyerges vontatókra biztosítást kötő ügyfelek

Fotó: Shutterstock

Számottevően több pénz maradt a biztosítók zsebében tavaly, s ez nem véletlen. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból kiderül: 2020 első kilenc hónapjában a bruttó megszolgált díjak csaknem 13 százalékkal nőttek, a bruttó kárráfordítások összege viszont eközben 11,5 százalékkal csökkent a kgfb-szegmensben. Vagyis a biztosítók zsebében iparági szinten csak a kgfb-üzletágnak köszönhetően kilenc hónap után csaknem 30 milliárd forinttal több maradt, mint 2019-ben.

Nem meglepő, hogy kevesebb káresemény történt tavaly a magyar utakon, hiszen a tavasszal bevezetett kijárási korlátozások, a sokak számára elrendelt távmunka és az iskolák átmeneti bezárása miatt jóval kevesebben pattantak autóba, mint a pandémia előtt.

Tavaly év végén az egyik biztosítással foglalkozó vezető cég úgy határozott, hogy visszafizet az ügyfeleinek egyhavi kgfb-díjat, mondván, hogy a kuncsaftok kevesebbet autóztak a megszokottnál. A többi hazai biztosító nem követte a példát, ők azt mondják, hogy inkább versenyképes tarifákat hirdetnek, vagy pedig más módon segítik az ügyfeleiket ezekben a nehéz időkben.

Jobban járhatnak a buszokra, nyerges vontatókra biztosítást kötő ügyfelek
Fotó: Shutterstock

A társaságok azért sem szórják fejetlenül a pénzüket, mert 2021-ben többé-kevésbé minden biztosítónak változtatnia kell az évek óta jól bevált kgfb-tarifálási módszerein. A Magyar Nemzeti Bank tavaly szeptemberben körlevélben ismertette, milyen árazási gyakorlatot vár el a piaci szereplőktől a jövőben.

A jegybank mostantól megköveteli, hogy a biztosítók használják a központi kgfb tételes adatbázis (KKTA) adatait, amelyek alapján kialakíthatók a megalapozott tarifák valamennyi jármű esetében. Az MNB ezzel az előírással kíván véget vetni többek között az úgynevezett „feketelistázásnak” is, vagyis a nem annyira kedvelt járműosztályok (pl. nyerges vontatók, buszok) esetében megszűnhetnek az irreálisan magas tarifadíjak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!