Kultúra

2017.07.27. 10:09

Slam poetry – három perc kötetlen önkifejezés

Székesfehérvár - A FehérvART elnevezés két ifjú kortárs kultúraszervezőt és segítőiket takarja, akik a slam poetry estek szervezését is szárnyaik alá vették a városban.

Bokros Judit

Mi is az a slam poetry? Vers? Színház? Rap? Egy kicsit mindegyik, és egyik sem – legalábbis a fehérvári slam poetry csoport megfogalmazása szerint.

Mindenesetre, egy 21. századi, kötetlen stílusú előadásmódról van szó, amelybe könnyedebb és keményebb témák is beleférnek. Az egyik kihívás benne az, hogy közönség előtt kell szerepelni, a másik pedig, hogy saját szerzeményt kell előadni.

A FehérvART elnevezésű, kortárs kultúra közvetítése érdekében létrejött közösség egyik oszlopos tagja, Hauser Kristóf elmondta: Völgyesi Toma barátjával és segítőikkel szeretnék a jövőben fellendíteni a fehérvári slam-életet. Már korábban is voltak estjeik például A Szabadművelődés Házában, a Parabában, a minap azonban a Csónakázó tóhoz közeli Ikon Clubban szerveztek slam poetry versenyt. S úgy tűnik, ez lesz a jövőben az állandó helyszín, mert itt jobban elférnek.

Ki telefonról, ki papírról olvassa föl a szöveget, s van, aki fejből „nyomja” – akárcsak az utóbbi versenyen (Fotó: Igari Balázs)

Mára kialakult egy 5-6 fős, rendszeresen slammelő mag, akikhez mindig csatlakoznak újak. A legutóbbi versenyre még Fehérváron túlról is jöttek, így szép számú versenyző volt. Közöttük akadtak úgynevezett „slamszűzek” is, akik itt léptek először színpadra. Az első helyezett végül Somogyi Csaba, a második Pencs Attila, a harmadik Borsos Bence lett.

Fotó: Igari Balázs

A slammerek elvileg szigorú időkorlát szerint adhatnak elő, tehát egy produkciónak 3 perc 15 másodpercbe kellene beleférnie (bemutatkozással együtt). Illetve, tovább is tarthat, ez esetben azonban pontlevonás jár. S itt nagyon számít 1-1 pont, hiszen akár ezen is múlhat a győzelem – mesélte Kristóf, aki a műfajban a kreativitást és azt szereti, hogy önmagát adhatja.

Fotó: Igari Balázs

Ezen túl tehát havonta szerveznek versennyel egybekötött találkozókat, a legközelebbi augusztus végén esedékes. A helyszín pedig a már említett Ikon Club lesz, a jelentkezőket várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!