Kultúra

2017.01.25. 15:55

A matulások Baracskáról érkeztek

Ráckeresztúr - A magyar kultúra napja alkalmából a Baracskai Dráma Klub mutatta be az Abigél című musicalt. A darabot a Ráckeresztúron élő Kupi Gábor, a baracskai faluház művelődésszervezője rendezte.

Gajdó Ágnes

Szabó Magda regénye 1970-ben jelent meg, és azóta is az egyik legtöbbet olvasott könyv Magyarországon. A regény alapján Zsurzs Éva televíziós sorozatot forgatott, majd 2008-ban mutatták be a musical-változatot, amit Somogyi Szilárd készített, a zeneszerző Kocsák Tibor, a dalszövegeket Miklós Tibor írta.

Az előadás forgatókönyvét a sikeres film, musical no és persze, az eredeti regény alapján állította össze a rendező Kupi Gábor
Fotó: Gajdó Ágnes

A baracskai Abigél forgatókönyvét a filmregény, a musical, és a regény eseményei alapján a rendező, Kupi Gábor állította össze. Ebben a produkcióban elhangzottak a legismertebb dalok és két tánckoreográfia is helyet kapott. A szereplők kivétel nélkül teljes átéléssel játszottak. Hitelesen formálta meg Vitay Georgina alakját Kupi Gerda. Szépen énekelt, jól játszott Siklódi Gellért, aki a nemes lelkű Kőnig tanár úr szerepét kapta. A Matula igazgatójaként a zengő orgánumú Balog László mutatta meg, milyen is egy nagy múltú intézmény szigorú és tekintélyes vezetője. Németh Nóra tökéletesen érzékeltette az istenfélő Zsuzsanna testvér szelíd személyiségét. A bohém Mici szerepében Radványi Regina csillogtatta meg színészi tehetségét. Róza nénit Nagy Lilla, Erzsébet nővért Geosits Krisztina, Kalmár tanár urat Homolya Kinga játszotta, Vitay tábornok szerepében Császár Rolandot láthatta a közönség. Remekelt a színpadon a matulás osztály: Sass Szilvia, Ferencz-Csibi Nóri, Moharos Dorina, Polgár Alexandra, Méri Kata, Mátyás Andrea, Ruzicska Renáta, Csapó Virág, Szilágyi Szabina, valamint Végh Patrik (Püspök), Juraszkó Péter (Suba), Bagdi Bence (Vasutas), Molnár Krisztián (Tizedes), Nagy Endre Richárd. A színházi hangulatot fokozta az ízléses díszlet, valamint a kiváló világítástechnika, és nem feledkezhetünk meg a korhű jelmezekről sem.

A lélekemelő, ünnepi színházi élményt ráckeresztúriak Abigél feliratú, színházi maszkokkal díszített tortával köszönték meg a baracskaikanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!